Sárga macska Zentán

Tripolszki Dalibor   ·   2020.12.24. 09:00
zenta_kocur

Hamarosan megélénkül a vasúti teherforgalom a Tisza-parti városban, mihelyst nekiállnak a belgrádi fővonal átépítésének.

Az új, 2020–2021-es menetrendi könyv adataiból az derül ki, hogy a menetrendváltással számos tehervonat fogja érinteni Zenta (Senta) vasútállomását. A SrbijaKargón kívül ugyanis több magán-vasúttársaság is vásárolt magának menetvonalakat a Szabadka (Subotica)–Zenta–Beodra (Novo Miloševo)–Nagybecskerek (Zrenjanin)–Pancsova  (Pančevo) útirányra – ez a vonal lesz az egyik lehetséges kerülőút Szabadka és Belgrád, illetve Szabadka és Újvidék (Novi Sad) között, amint elkezdődik a régóta asztalon levő vasútvonal átépítése.

A teherforgalom előkészítésének egyik lépéseként december 22-én Beodra felől Szabadkára tartva a Kombinovani Prevoz 647-004 pályaszámú sárga Kocúrja tette tiszteletét Zentán.

A kerülő útvonal Szabadka és Zenta közötti szakasza az elmúlt hónapok során újult meg: 2019 áprilisa és 2020 novembere között dolgoztak rajta a gépek. A rekonstrukciónak köszönhetően a személyszállító szerelvények már nyolcvan kilométer per órás tempóval szaladhatnak az eddigi harmincas korlátozás helyett, a tehervonatok pedig húsz helyett hatvannal. A megengedett tengelynyomás is emelkedett: 16 tonnáról 22,5 tonnára. Megújultak az állomásépületek is, többek között az oromi.

(Borítóképünkön a Kombinovani Prevoz 647-004-es Kocúrja látható Zenta állomáson. A szerző felvétele)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek