Sárgaláz Berlinben

Ács Attila   ·   2014.04.02. 12:15
681338_kicsi

Budapest, Bécs, Berlin – mi a közös ebben a három városban? A közelmúltban például mindegyikben módosult a buszok színezése: a hazai példát nem kell bemutatni, Bécsben a tradicionális fényezéshez nyúltak vissza, Berlinben pedig egyszerűsítenek: spórolni akarnak.

Solaris új és régi színösszeállításban<br>(fotó: Holger Grunow, www.bahninfo-forum.de)

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt majdnem mindenki szánalommal és megvetéssel gondolt azokra a Volánokra, ahol nem futotta flottaszínre, ezért fehérben, esetleg az eredeti flottaszín legjellemzőbb színében „telibe fújva” rendelték meg a buszokat. Valószínűleg kevesen gondolták, hogy a spórolás efféle módjának egyszer éppen a német főváros lesz az egyik követője.

A döntés már csak azért is fura, mert pár évvel ezelőtt a BVG-nél még olyan úri huncutságokra is futotta, mint például a háromtengelyes, emeletes buszok beszerzése, amelyeket kifejezetten a berlini igényekre fejlesztett ki az MAN, nem kevés pénzért.

Első körben csak az oldalsó, sötétszürke csík tűnt el azoknál a buszoknál, amelyeken a fényezés valami miatt sérült, illetve már az új járműveket is így rendelték meg; a látványterv szerint például a 2014 és 2017 között beszerezni kívánt 216 Scania Citywide is ezt a sémát kapná.

Először 156, majd további 50 csuklós Citywide-ot rendelt a BVG a Scaniától, a buszokat 2014 és 2017 között gyártja le a svéd cég lengyelországi gyára, valószínűleg már teljesen sárgában<br>(fotó: Scania)

Most viszont úgy tűnik, hogy még ez is drágának számít, a közelmúltban ugyanis két csuklós Solaris és egy tizenöt méteres MAN is tetőtől talpig sárgában hagyta el a BVG műhelyét, csak a légkondicionáló berendezés maradt fehér a buszok tetején, a szürke teljesen eltűnt, sőt még az optikai feketítést is lespórolták az ablakok vonalában.

A helyi közlekedésbarátok körében nem aratott osztatlan sikert a BVG döntése, sokak szerint az új dizájn olcsó hatású, gagyi, és az egyszerűsítéssel a valaha volt legszebb berlini flottaszín veszett oda.

A homlokfalon csak az ezüst rész maradt eredetiben, minden mást sárgára fújtak<br>(fotó: Tim Asare, phototrans.eu)

* * *

Indóház Online - Hivatlan oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a holdon, a síneken vagy a sínek mellett, a tűzön vagy a vízen történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek