Szabadkán jártunk, vasútépítést láttunk

Harmati Marcell   ·   2024.09.01. 18:35
07_szabadkai_vasutepites240901

A BuBe-tengelyen levő Szabadkán teljes gőzerővel zajlik a pályaépítés. Még idén szeretnének a szerbek emelt sebességű vasúton eljutni a fővárosból, Belgrádból, Kosztolányi szülővárosába.

Röszkei vasútvonal múltja és „újraéledése”

A magyar–szerb vasúti kapcsolat közlekedési és nemzetgazdasági szempontból mindig is stratégiai jelentőségű volt. A 136-os számú vasútvonal jelentősége a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítésének elindulásával értékelődött fel ismét.

A nemzetközi tehervonatok forgalma a 150-es számú vasútvonalon 2022. augusztus elsejéig tudott fennmaradni, és ettől az időponttól a Szeged–Röszke–Szabadka vasútvonal vette át a szerb határármenet feladatait.

A 136-os számú vasútvonal korábbi kiépítési sebessége hatvan kilométer/óra, sínrendszere 48 kilogramm/folyó méter, fa- és vasbetonaljas változó vastagságú zúzottkőágyazattal. A vonalon 2015-ben szűnt meg a személyszállítási közszolgáltatás a menekültválság miatt, akkor egy a helyiek által Mad Max-vagonnak nevezett tehervagonnal zárták le a pályát. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2019-ben elrendelte a MÁV Zrt.-nek a Szeged–Röszke országhatár vasútvonal tervezési és kivitelezési munkáira vonatkozó feltételes közbeszerzési eljárás azonnali megindítását. Ennek előzménye, hogy a 345/2012. (XII. 6.) Kormányrendelet a Szeged–Szabadka vasútvonal fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektnek minősítette.

Kezdeti teljesítménymutatók – jövő felé mutató lépések

A meginduló tehervonati forgalom és Röszke állomáson a biztosítóberendezés hiánya új kihívás elé állította a szegedi területen a forgalmi munkakörben dolgozó vasutasokat. Az első időszakban csak a vágányzári szünetekben tudtak éjszaka tehervonatokat indítani és ezen ciklusban jellemzően napi öt pár vonat közlekedhetett Szeged és Szabadka között. A kivitelezővel és a szerb pályavasúttal a szoros együttműködésnek köszönhetően, munkaszüneti napokon, hosszú hétvégéken lehetőséget kaptak a napi akár 24 órás közlekedési üzemre is.

A határőrizeti- és vámvizsgálathoz szükségessé vált az ezt kiszolgáló konténerek állomási telepítése. A vasútvállalatokkal közösen gondolkodva szorgalmazták a pusztán gépmenetek közlekedésének mellőzeset, így a mozdonyokat akár más vasútvállalatok vonatai végén is továbbították. A szerb partnerekkel a szoros együttműködésnek köszönhetően a rendszer a kezdeti akadályok után megbízhatóan működik. A vámhatósági és határőrizeti szervekkel Szeged Pályavasúti Területi Igazgatóság ugyancsak kifejezetten jó kapcsolatot épített ki. Egy tehervonat átlagos hatósági kezelésnek ideje 20–30 perc. A visszajelzéseket gyűjtik, értékelik, ezáltal a rendszerbéli anomáliákat a mai napig igyekeznek kiküszöbölni, azokra a legrövidebb időn belül reagálni.

Személyvonati forgalom megindulása – új közlekedési lehetőségek a térségben

Lassan egy éve, 2023. november 28-án Szeged, Röszke és Szabadka között nyolc év után újra elindulhatott a személyforgalom. A Vajdaságban az egyik legnagyobb a határon túl elő magyarajkúak aránya: számuk 250 ezerre tehető. Fontos célkitűzés volt, hogy nekik legalább Szabadkától akár napi szintű utazási lehetőség legyen az anyaország felé. A magyar állampolgárok is szívesen használják ezt a közlekedési módot, mivel a közúti határátkelőkön a várakozási idők nyáron órákra nőhetnek. Az utazóközönség előtt megnyíltak a felújított és újonnan épített állomások, utasforgalmi terek is. Röszke állomás teljesen átalakult: új akadálymentes magasperon épült, a peronokon új esőbeállók létesültek. A új utasforgalmi épületben nyilvános mosdó van mellette tíz B+R, négy P+R és egy mozgáskorlátozott parkolót is építettek. Szeged-Szentmihályon teljesen új, akadálymentes megálló létesült, szintén kerékpáros és autós parkolókkal. A menetvonal-tulajdonos napi öt pár személyvonattal van jelen. A jelenlegi szerelvényforduló szerint négy 416-os sorozatú motorkocsi és hat szerb SV 711-es sorozatú motorkocsi közlekedik. A személyforgalom újraindításának létjogosultsága statisztikailag is indokolt. A MÁV-Start adatai alapján ugyanis ez év június közepéig Szeged–Szabadka viszonylatban 24 ezer 422 fő, Szabadka–Szeged viszonylatban 24 ezer 776 fő vette igénybe a személyszállítási közszolgáltatást. Tehervonatok leközlekedtetése szempontjából az új forgalmi helyzethez alkalmazkodva, napi öt pár, esetenként már hat–nyolc pár vonat is le tud közlekedni ezen a vonalon.

Üzemirányító központ költözése

Egy új fejezetnek tekinthető a Pályavasúti Területi Igazgatóság életében a költözés, aminek előzménye, hogy a röszkei vasútvonal KöFi-rendszerbe való bekötése új munkaállomás felállítását hozta magával, aminek fizikailag új helyet kellett találni. A központ a jelenlegi helyén 2009 óta üzemel és idén új helyre költöznek a szegedi Nagyállomás épületén belül. A költözés tizenegy irányítói munkaállomás áttelepítését érinti. Az új üzemirányító központ elkészültségi szintje nyolcvan százalékos. A költözés elvileg ebben a hónapban lesz. Az új helyen modern konyhabútor étkezővel, férfi-női tusoló, öltözők várják a munkavállalókat. A kialakított végpontok további jövőbeni munkaállomások fogadását is lehetővé teszik.

Szabadka állomás, jelenleg

Szabadka állomás rekonstrukciós munkálatai is gőzerővel folynak. Napjainkban öt vagányon bonyolítják le a személy- és tehervonati közlekedést. A vonatközlekedés szervezése szoros kapcsolatban folyik. A forgalmi vonalirányító a vasútvállalati kapcsolattartókkal pontosítják a nappali és éjszakai közlekedési tervet. A szerb fél napjában többször előjelentést küld Szabadka állomásra a Belgrád felől érkező vonatokról ezzel is segítve az operatív koordinációt. További együttműködési szint, hogy a szerb forgalomirányítási koordinátorral heti szintű kapcsolatban állnak és folyamatosan egyeztetnek a várható közlekedési volument illetően. Ezen felül a forgalmi igazgatóság Marko Jeremić forgalmi igazgatóval is konstruktív szakmai kapcsolatot ápol.

Dolgoznak és határon túli partnerek is dolgoznak azon, hogy Horgos állomáson a vonatkeresztezés megvalósulhasson, ezzel jobban kihasználva a pályakapacitás adta lehetőségeket. Az állomási időköz Röszke–Horgos között több, mint tíz percre tehető. A vonatkeresztezés megvalósulásával az állomási vágány felszabadulásakor a szerb oldalon történt keresztezés ideje alatt újabb tehervonat fogadható Szeged irányából.

Jelzőberendezés vagy biztosítóberendezés Röszkén

Az üzembe helyezés 2023. november 27-én volt. Azóta az állomás, habár nem nevezhető biztosítottnak, mégis sok függés segíti a biztonságos közlekedést. A berendezésre jelzőberendezésként tekintünk, a foglaltságérzékelés tengelyszámlálókkal valósul meg. A jelzőberendezés lehetővé teszi a főjelzők önműködő Megállj!-ra kapcsolását, vágányutak önműködő feloldását, az állomási sorompók kézi és jelzővel függésben történő vezérlését. A forgalmi irodában két önálló, kétmonitoros, teljes értékű kezelőfelület lett kiépítve, amik egymás meleg tartalékjaként működnek és jelentik a forgalmi szolgálattevőnek az állomás teljes körű felügyeletét.

Még idén várható a jelzőberendezés biztosítóberendezése fejlesztése, ekkor a nyílt vonal tengelyszámlálós foglaltság érzékelésű vonatutolérés- és ellenmenet-kizáró berendezésként fog működni. Biztosítóberendezésként összetett vágányút állítható be és vágányúttárolás funkció is engedélyezve lesz. Ezen felül a tolatási mozgásokhoz tolatási jelzőkkel garantált tolatási vágányútkezelés is lehetségessé válik. A szerb szakaszon ESA 44-es biztosítóberendezés üzemel, ami mikroprocesszoros reteszelési elvet követ. Kompatibilis az ETCS L1/L2/L3 rendszerekkel.

Mi várható?

Az üzemirányító központ átköltözése, Röszke állomás teljeskörű kapacitásának kihasználása után a szegedi mérföldkövek sorozata nem fogy el.

Kilátásba van helyezve egy új deltavágány építése Kiskundorozsma elágazás és Röszke elágazás között (ezek új szolgalati helyek lesznek) és a BYD autógyár települése vasúti kapcsolattal. További feladat a Budapest–Belgrád vasútvonal megnyitása új KöFi-központtal, amihez a huszonkét fős személyzet előképzése már megkezdődött.

Egy nap Szabadkán

Augusztus 23-án a szabadkai pályafenntartási főnökség egyik brigádvezetőjével, Tripolszki Daliborral megnézhettem az aktuális állapotokat. A vágányok, kitérők zöme már le van fektetve. Érdekesség, hogy a korábbiakban a személypályaudvaron nem volt angolváltó, most lett kapásból nyolc. E napon KIAG-gal szabályozták a kitérőket, illetve „kétéltűvel” rendezték az ágyazatot. A felsővezeték is ki van már építve. A jelzők nagy része is már áll, viszont a biztosítóberendezés még nincs beüzemelve, így sötétek.

Az első angol váltó a kezdőpont, Belgrád, felőli oldalon a 13-as számú 49-es sínrendszerű 215 méter sugarú kitérő. A legtávolabbi sínek Horgoson át Szegedre vezetnek. Kattintson képünkre, nézze meg hatalmas galériánkat is! (a szerző felvételei)

Ottlétünk alatt két mérővonat is mozgolódott. Egyikkel a vasúti pályát mérték, másikkal pedig a felsővezetéket.

Az utasforgalomnak kiépített peronok építése még folyamatban van. Jelenleg a 4-es számú peront használják, azaz a személyvonatok a 6. és 7. vágányra futnak be. Amikor újra felvették a személyforgalmat a Szabadka–Horgos–Szeged tengelyen, a személyvonatok a 62T kitérő (T, teretni rövidítése, ami magyarul tehert jelent, azaz a teherpályaudvarhoz tartozik a 62-es kitérő) mellett létesített ideiglenes peron mellett álltak meg, ami megközelítőleg egy szóló Uzsgyi hosszával felelt meg. A határ a rendező- és személypályaudvar között a Maksima Gorkog (kelet felé haladva ez a Szegedi út, ami a mi 5-ös főutunk szerb folytatása) feletti vasúti hídon van.

Kilátás a nyílt vonalra a kezdőpont irányába. Érdemes tudni, hogy a szerb vasúton az állomásoknak nincs páros és páratlan oldala, hanem kezdő- és végpont. A kitérők számozása így folytatólagos. Kezdőpont felől kezdődik 1-essel és így halad a végpont felé. A képen látható vágányok iránya: bal szélső Zentára vezet, két középső az új vágányok Belgrád felé. Balról a negyedik a régi belgrádi vonal, ez iparvágány lesz. A jobb szélső pedig a hosszú évtizedek óta tetszhalott Cservenka felé vezető vasútvonal. Ez szintén iparvágány lesz a Siemens és a Swarovski kiszolgálására

Szabadka vasútállomásának az épülete is felújítás alatt van. Kívül már nagyjából végeztek, főleg beltéri munkálatok zajlottak.

A jugoszláv időkre emlékeztető vörös csillag lekerült az épület timpanonjáról. Az állomási feliratok elhelyezése folyamatban van. Azt már lehet látni, hogy kétnyelvűek lesznek: szerb és angol.

Visszatekintés Szabadka állomása felé. Baloldalt a Pionir csokoládégyára látható

A vasútállomás előtti terület régi-új lámpákat kapott. Szabadka több pontján, így a vasútállomás melletti parkban is fellelhető, korábbiakban felállított kandeláberekből húszat helyeztek el. A lámpák díszes idomjait (szoknyát, gyűrűt stb.) a Szabadka közvilágításáért felelős Rasveta vállalat egyenesen a Horgoson található Livnica Samu öntödéből szerezte be, apósom vállalkozásától.

Szerbiában főleg a „fecskefarkas” zárszerkezettel ellátott kitérők elterjedtek

A majsai híd is még építés alatt van. Jelenleg a Zomboron át Gombosra vezető 20-as számú vasútvonal a BuBe-tengelyből ágazik ki. Illetve innen ágazna ki, ha be lenne kötve, az egykoron Bácsalmásra vezető vasútvonal is. Az átépítés során ez meg fog változni, a BuBe-tengely alatt fognak nyugat felé vezetni ezek a sínek. Korábbiakban Lázár János vizionált egy Szabadka–Baja vasúti tengelyt (cikkünk itt), ennek az alapjait fektetik most le a szerbek és kínaiak. Hátha egyszer megvalósul!

Kezdőpont felől közeledünk Szabadka állomására

Ám ezen munkálatok végeztével a szerbek nem állnak le. További felújításokat, villamosításokat, átépítéseket terveznek az egész országban.

Beszéljenek hát a képek Szabadka állomásának a jelenlegi állapotáról!

Felhasznált irodalom: Forgalom – MÁV Zrt. forgalmi szakmai folyóirata, XXVI. évfolyam, 2024/1. szám: Szerbia–Magyarország vasúti kapcsolatának bemutatása I. rész – Vári Tamás forgalomirányítási koordinátor, Területi Forgalmi Osztály Szeged

Nyitóképünkön az RCH üres ércvonata várakozó állásponton, élén a dízel Traxxukkal

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek