Szentesen bemutatták a vasútvillamos első prototípusát

iho/vasút   ·   2021.01.20. 18:00
03tramtrain_szentes_atado

A MÁV-Start szentesi telephelyén mutatták be a 406 001-est. Hódmezővásárhely és Szeged között 2021 szeptemberében állhat forgalomba.

A 37 méter hosszú, hetventonnás túlméretes vasútvillamos szállítmány január 9-én a hajnali órákban ért Szentesre. A három kamion december 30-án indult el Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett Magyarországra. A vasútvillamos három különálló, szétszerelt darabját a kamionokról két 60 tonnás daruval emelték le. Ezt követően a szentesi járműbiztosítási telephely emelőcsarnokába vonatták. A járművek beüzemelését a 92 éves, Magyarországon jelenleg egyedülálló technológiát biztosító Szentesi Motorgarázsban végezték el a Stadler mérnökei.

(fotók: MÁV)

Lázár János, a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos az ünnepélyes átadáson elmondta: „A tram-train egyszerre közlekedésfejlesztési, városfejlesztési és vidékfejlesztési beruházás. Közlekedésfejlesztés, hiszen az ország legmodernebb kötöttpályás közlekedési rendszere épül ki két megyei jogú város között, amely mindenki számára hozzáférhető, gyors, biztonságos és megfizethető közösségi közlekedést kínál.”

Előtte Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: „Arra törekszünk, hogy a legfenntarthatóbb, legzöldebb, leginnovatívabb megoldásokat alkalmazzuk, és ezzel a magyar vasutat versenyképessé tegyük európai szinten is. A megyeszékhelyek elővárosi közösségi közlekedésének fejlesztése kiemelt jelentőséggel bír. A tramtrain beruházás mintául szolgál majd a jövőbeli agglomerációs fejlesztésekhez. Az új járműtípus bevezetése azon felül, hogy minőségi fejlődést hoz a térség közösségi közlekedésébe, 70–80 új munkahelyet is teremtett az elmúlt években a vasúttársaságnál. A vasútvillamos nem csupán új technológia, hanem egy meghatározó lépés is legfőbb célunk, a tömegközlekedés versenyképessé, fenntarthatóvá és szerethetőbbé tétele felé. Hódmezővásárhely és Szeged között a várható 37 perces menetidővel ez lesz a leggyorsabb eljutási mód, a teljes járműparkkal csúcsidőszakokban akár 15 percenként is indíthatók a vasútvillamosok.”

Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója arról beszélt, hogy ez a modern jármű újabb jelképe a magyar vasút fejlődésének. Bizonyítja járműparkunk folyamatos fejlesztését – a digitális utastájékoztató felületek, a Wifi elérhetőség, az utastéri szelektív hulladékgyűjtés, a kerékpárszállítás és a kerekesszékkel történő utazás lehetősége utasaink kényelmét, biztonságát, a komfortosabb utazást teszi lehetővé.”

A gyártó képviseletében Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, a Citylink kiforrott és megbízható terméke a Stadlernek, 2006-os debütálása óta összesen 165 járműre érkezett megrendelés, amelyből 111 egység közlekedik utasforgalomban. A járműtípus jelenleg Németországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Mexikóban közlekedik, illetve rövidesen Magyarországon és Walesben is megkezdheti az utasok szállítását.

A Stadler tájékoztatása szerint várhatóan 2021 tavaszán megérkezik a következő két tram-train szerelvény is Szentesre, és várhatóan ez év nyaráig további öt vasút-villamos szállítása is megtörténik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek