Tarlós: hathatós kormányzati segítségre van szükség

Andrassew Dávid Igor   ·   2011.10.04. 18:00
tarloskicsi

Nincsen pénz a Tarlós István által meghirdetett közlekedési fejlesztésekre – derült ki a nemzeti fejlesztési államtitkár szavaiból. Völner Pál szerint a főváros villamos- és trolibusz-beszerzési tendere az összes forrást felemésztené, hiszen annak forrásigénye 118 milliárd forint. Ez egyedül több mint a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a városi és elővárosi közlekedésre fordítható 98 milliárd forintos keret. „Nincs 400-500 milliárd szabad forrás, ha a főpolgármester a források átcsoportosítását kezdeményezi, tudatában kell lennie, hogy ezt a pénzt máshonnan, más települések jogos fejlesztési igényeit fedező forrásokból kellene elvenni.”

A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes erre reagálva azt mondta, tisztában vannak az ország gazdasági helyzetével, de azzal is tisztában kell lenni, hogy a BKV-nál 800 milliárd forintos belső adósságállomány van. A város nem képes elviselni a járműfejlesztések hiányát a jövőben, amit a kormányzat is pontosan tud. György István szerint van lehetőség a pénzek átcsoportosítására. Mint mondta, vannak még olyan összegek, amelyeket a Közlekedés Operatív Programhoz át lehetne csoportosítani, amivel biztosítani lehetne a járműbeszerzésre kért pénzt. Tarlós István megjegyezte, nem tudja elképzelni, hogy 2013 előtt valahol autópályát kezdjenek építeni.

A BKV az egyetlen olyan kérdés, amit a főváros képtelen megoldani önmagától, ezért a kormány hathatós segítségét kérik, különben nagy az esély arra, hogy jövő nyárnál tovább nem bírja a BKV a rá nehezedő nyomást – jelentette be a főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt egy évben nem volt jegyáremelés, ez volt az első olyan év, amikor a BKV nem veszteségesen gazdálkodott, valamint nőtt a jegyárbevétel és megoldották az Alstom-szerződés problémáját is.

Tarlós István, György István, Németh Zoltán és Vitézy Dávid - Fotó: adi

A BKV finanszírozásával kapcsolatos problémákról György István beszélt. Mint mondta, a főváros kormányzati segítség nélkül képtelen pótolni a BKV költségvetéséből hiányzó pénzeket. Ez idén 6,5-, jövőre pedig 30-35 milliárd forintot jelent. Ezért lenne szükség a jelenlegi finanszírozás helyett áttérni a normatív alapúra, mert így nem kellene minden évben újra és újra külön támogatást kérni. Ha elindul a 4-es metró, az plusz hatmilliárd forintos költséget jelent majd a BKV-nak, miközben jelentős bevételnövekedéssel nem számolnak – tette hozzá.

Külföldi példákat említve György István a hiány csökkentése érdekében azt javasolta, hogy vezessenek be 5 százalékos áfakulcsot a közlekedésben, térítsék meg az agglomerációs szolgáltatások költségét, és fizessék ki az árkiegészítés miatt járó, ám eddig meg nem kapott 10,3 milliárd forintot.

Azzal kapcsolatban, hogy hat fideszes és KDNP-s képviselő módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez a vidéki városok fogyasztói árkiegészítésének emelése érdekében, Tarlós István azt mondta, ha a fővárosra vonatkozó mérték változatlan maradna, akkor Budapestnek óriási összegeket kellene betennie ahhoz, hogy a finanszírozás egyáltalán megoldott maradhasson. Felhívta rá a figyelmet, hogy ha elfogadják a változtatást, a vidéki városok sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülnének. Sőt, mint mondta, elsősorban Debrecenben, de Miskolcon, Szegeden, Tatabányán és Egerben szufficites lenne az önkormányzat. Emiatt, az uniós jogszabályok értelmében kénytelenek lennének csökkenteni a bérletek árát, míg Budapesten katasztrofális helyzet alakulna ki.

Nem az egy főre eső abszolút támogatás összege a lényeg, mert az semmire nem ad magyarázatot – figyelmeztetett Tarlós. Megjegyezte, Budapesten nem 2-3 kilométereket utaznak az emberek, hanem nagyságrendekkel többet. Éppen emiatt drágábbak a bérletek. Ráadásul Budapest látja el az agglomerációt is. „Egész más metrót és HÉV-et üzemeltetni, mint szimpla buszokat” – tette hozzá.

Az indítványhoz tegnap 30 kormánypárti képviselő módosító javaslatot nyújtott be. Ebben az áll, hogy az árkiegészítés mértéke ne csak a vidéki városokban, hanem Budapesten is emelkedjen. Németh Zoltán, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint nem vidék és főváros ellentétről van szó, hiszen a módosító javaslathoz a fővárosi képviselőkön és polgármestereken kívül nyolc vidéki képviselő is csatlakozott.

Kapcsolódó hírek