Tarlós megszüntetné a BKK-t

iho   ·   2018.05.28. 08:39
0_tarlos_mikrofon

Most éppen egyre valószínűbbnek látszik, hogy Tarlós István 2019-ben is elindul a főpolgármester-választáson. Korábban lebegtette ezt a kérdést, később azt mondta, nincs szándékában, aztán fokozatosan ismét lehetségesnek tartotta, hogy „70 évesen vállaljon egy hat és fél évre szóló elkötelezettséget”.

Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesznek országos sikert, de Budapesten vereséget hozó országgyűlési választások után felkérte Tarlóst az újrázási kísérletre. Ő az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy feltételei vannak, ha azok nem teljesülnek, nem vállalja. Hogy teljesülnek-e, az pedig hamarosan kiderül.

„Számomra a logika és az életszerűség azt diktálja, hogy a kormány az eddigieknél is több pénzt kell, hogy szánjon a fővárosra, amennyiben az a politikai koncepció, hogy a Fidesz Budapesten erősödjön” – véli a főpolgármester, aki konkrét terveiről is beszélt. Az állóhajókat például nem szívesen látja a belső Duna-szakaszon.

Orbán azt szeretné, ha továbbra is Tarlósnál lenne a kormány (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ebben az országgyűlési ciklusban a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségen egy új szervezeti egység is működik, amely Budapest és az agglomeráció ügyeiért felel. Fürjes Balázs áll az élén. Az új leosztást mindenki úgy értelmezte, hogy csökken a főpolgármester és egyáltalán az önkormányzatiság szerepe Budapest irányításában. Kivéve Tarlóst. Az interjúban legalábbis barátainak titulálja Gulyást és Fürjest, azt mondja, kiváló velük a kapcsolata, reméli folyamatosan fognak egyeztetni, sőt, odáig megy, hogy tulajdonképpen nő a főpolgármester hatalma.

A Fürjes-államtitkárság annyiban is újat hoz, hogy végre van egy hely, ahol a főváros és az agglomeráció ügyeit közösen tartják kézben. Ez fontos a közlekedés szempontjából is. Tarlós István azonban nem árult el az interjúban túl sok érdeklődést a regionális kapcsolatok iránt, szerinte ez régi téma. A főpolgármester tevékenységének fókuszában – ismerői szerint – nem a közlekedés található, úgy tűnik, ezen a területen személyi szimpátiái irányítják. Amikor 2010-ben hatalomra került, az akkor általa nagyon dicsért Vitézy Dávidot bízta meg egy viszonylag széles jogkorű BKK létrehozásával.

Noha a kampánykiadványokban a főpolgármester a mai napig nagyobb részt olyan eredményekkel szokott büszkélkedni, amelyek a BKK ezen első korszakában születtek – példának elég a fonódó villamos, a közbringarendszer és a Futár utastájékoztató – egyszer csak elromlott a véleménye korábbi pártfogoltjáról, és a negatív hangnem a BKK-t is érintette.

A szavakat tettek követték, 2014-ben Tarlós leváltotta Vitézyt, a BKK-t pedig minden módon gyengítette: átszervezés, darabolás, jogosítványok csökkentése, vezetőkiválasztás. A főpolgármester feltehetően eleve nem értette, mire jó a szolgáltatóktól független megrendelő („megkettőzték a BKV-t”), és azt sem látja, hogy a BKK kivéreztetésével nemcsak a nagyobb fejlesztéseket váltották föl a botrányok, de a mindennapi működésből is hiányzik az a szervezet, amely a fővárosi közlekedés egészét látja át.

A mostani interjúban pedig már ott tart a város első embere, hogy azt ígéri, ha még egy ciklust kap 2019-ben, meg is szünteti a BKK-t, ahogy a Közbeszerzési Kft.-t is.

Amikor még szerette Vitézyt, a BKK-t is pártolta (fotó: Vörös Attila)

A főpolgármester képes korrigálni korábbi rossz döntéseit. A 3-as metró felújítása ügyében néhány hét alatt a cinikus „minek akadálymentesíteni, hiszen alig használják kerekesszékesek” állásponttól eljutott odáig, hogy szinte valamennyi állomást akadálymentesítik.

Az Indexben most a Lánchíd felújítása ügyében is visszavonulót fújt. Felzúdulást váltott ki ugyanis, hogy a Városháza úgy tervezte, külön-külön esnek neki a hídnak és az Alagútnak, nagyon hosszú ideig lezárva gyakorlatilag ugyanazt az útvonalat. Tarlós most azt jelentette be, hogy mégis megoldható a párhuzamos munka, sőt, az egészet elhalasztják az önkormányzati választások utánra.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek