Tízes Nohab tíz kocsival

Vörös Attila   ·   2016.06.29. 18:45
80p__IMG_2316

A paksi atomerőmű az ország egyik nagy foglalkoztatója, többezer embernek ad munkát. A veszélyes üzemben a nagyobb üzemzavarokra is folyamatosan készülni kell, így az emberek kimenekítésére is. Szerencsére azonban még sosem volt példa arra, hogy az erőmű vasúti kocsijaival kelljen a munkásoknak menekülniük.

Hajnalok hajnalán húzta ki az erőmű 449 020-as Bobója az evakuációs szerelvényt az atomerőműből. A képen az iparvágányon tart Paks vasútállomása felé a menet. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila képeiből!

Mert hogy van erre a célra egy tízkocsis vasúti szerelvény az erőműben. Néhány éve szereztek be a GYSEV-től tíz Bhv- és BDbh-vagont erre a célra. A kocsikat csak gyakorlatozások alkalmával mozgatják az erőmű Bobójával, most azonban hosszú útra kellett menniük: futópróbára voltak hivatalosak Kelenföld és Nagyszentjános között. Az 1-es vonalon a vonatot a Start 470 009-es Taurusza húzta, Paks és Kelenföld között pedig a Nohab-GM Alapítvány 010-es Nohabja dolgozott a menet élén.

Mezőfalva és Dunaújváros között robog már Nohabbal az élén a szerelvény

A paksi vasútvonalon nagyon gyér a forgalom, főleg az atomerőműhöz köthető menetek, atomvonatok, trafóvonatok, más speciális szállítmányok használják. A közönséges teherforgalom gyenge, Pakson néha fát, nagyon ritkán gabonát rakodnak. A 42-es vonal teherforgalma Dunaföldvárig erős, a bioetanol-gyár hetente több komplett tartályvonatot indít főleg Nyugat-Európa felé.

A futópróba után Madocsa és Dunakömlőd között halad Paks felé a különleges menet

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek