Új állandó vasúti fuvarlehetőség Isztambul és Antwerpen között

iho/vasút   ·   2022.03.02. 15:00
kontenervonatok

A bolgár Gopet Trans és a Hupac együttműködésével indított szállítmányokat akár az Egyesült Királyságba is tovább lehet küldeni.

A még csak néhány napja létező szolgáltatás az isztambuli Halkali terminált köti össze a belga város kikötőjével. A hosszú távra tervezett szolgáltatás elsősorban magas konténerek szállítására összpontosít. A vonatok útközben a duisburgi terminált is érintik, sőt, az adott megrendelők egyéni igényei alapján egyéb termináloknál is igénybe vehetők. A Benelux-térségből lehetőség nyílik arra, hogy az Egyesült Királyságba is tovább lehessen szállítani az árukat. Ennek igénye esetén a Gopet Antwerpenből közvetlenül a zeebrugge-i kikötőbe küldi tovább az adott szállítmányokat, ahol azokat hajóra pakolják, majd úgy érkezhetnek meg az angliai Hull kikötőjébe.

A felek régóta partneri viszonyt ápolnak, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy magas minőségű szolgáltatást nyújthassanak az érintett török és belga terminálok között. Az 1995-ben Szófiában alapított Gopet Trans szakértőnek számít a balkáni szállítási piacon, törökországi leányvállalatát 2020-ban hozta létre. Az első Halkali–Antwerpen tesztfuvarok tavaly indultak el, az első vonatok még néhány ügyfél projekt-alapú szállítmányaiból álltak. A folyamatos megrendeléseknek köszönhetően ez mára állandó, menetrend szerinti szolgáltatássá fejlődhetett.

Az isztambuli leányvállalat két évvel ezelőtti elindítása óta a Gopet folyamatosan bővíti szolgáltatási portfólióját, az erős fejlődési potenciálnak köszönhetően pedig logikus lépés az intermodális fuvarozás. Az állandósult intermodális vonatok többnyire 45 magas konténert szállítanak, melyekhez a Gopet garantálja a kiemelkedő szintű biztonságot és az áruk integritását, valamint a terminálműveletek szempontjából is barátságosabb. Miközben a vállalat más fuvarjain félpótkocsik utaznak – főleg a Romániából és Bulgáriából indulók –, a Halkali–Antwerpen útvonalon jelenleg nem gondolkodnak ezek szállításában – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek