Új CAF-motorvonatok szolgálhatnak Mallorcán

iho/vasút   ·   2024.03.17. 12:00
mallorca_caf

A Serveis Ferroviaris de Mallorca (SFM) vasúttársaság öt villamos szerelvényt rendelt a hazai CAF-tól, az elsőt a napokban vehették át.

A társaság még 2022 elején írt alá egy 54,6 millió euró (jelenlegi árfolyam alapján körülbelül 20,5 milliárd forint) értékű megállapodást a baszk gyártóval; a kontraktus magába foglalja a négyrészes vonatok két évre szóló karbantartását is. A beruházást kilencven százalékban a REACT-EU koronavírus utáni helyreállítási alapjából finanszírozták.

Az első fecske tesztjei már meg is kezdődtek a sziget Palma de Mallorcából kiinduló, méteres nyomközű vasútvonalain. A tervek szerint tavasszal a maradék négy vonat is megérkezik, júniusban pedig menetrend szerinti forgalomba is állhatnak.

Az új mallorcai vonatok utastere (kép forrása: SFM / Railway Gazette)

A másfél kilovoltos egyenáramot fogyasztó CAF-vonatok a baszkföldi Euskotrennek szállított szerelvényekhez hasonlóak. A nagyobb utas- és kerékpárkapacitás érdében négy méterrel hosszabbak, mint az SFM által régebben, szintén a gyártótól beszerzett, 8100-as sorozatú villamos motorvonatok, az alumínium kocsiszekrények okán viszont kisebb tömegűek. A gyorsabb utascsere érdekében minden kocsin oldalanként három kétszárnyú ajtó található, míg a régebbieken csak kettő. Az új vonatokra biztonsági kamerarendszert (CCTV) is telepítenek, melynek felvételeit a rendszer valós időben továbbítja a vasúttársaság forgalomirányítási központjába – jelenti a Railway Gazette.

Mallorca 3684 négyzetkilométeres területével a Baleár-szigetek legnagyobbika, közel egymillió lakossal. A szigeten három villamosított vasútvonal fut, melyek eredetileg 914 milliméteres nyomközzel épültek ki, kettőt viszont átépítettek méteresre. A 28,6 kilométeres Palma de Mallorca–Inca vonalszakaszt 2011-ben villamosították.

Mallorca szigetének vasúthálózata (kép forrása: Wikipedia)

Két vasúttársaság is üzemel: a nagyobbik az SFM, a kisebbik a Ferrocarril de Sóller (FS). Az SFM járatai a Palma de Mallorca–Inca–Sa Pobla, valamint a Palma de Mallorca–Inca–Manacor viszonylatokon közlekednek, összesen 85 kilométeren. Az FS szolgáltatásai a Palma de Mallorca és Sóller között, 27,3 kilométernyi 914 milliméteres pályán közlekedő vonatokon, valamint Sóller városának 4,9 kilométer hosszú, szintén 914 milliméteres rendszerrel létrehozott villamosvonalán, a Tranvía de Sólleren vehetők igénybe.

(Nyitóképünkön az SFM első új CAF-szerelvénye. Kép forrása: SFM / Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek