Új CNG-kút a Méta utcában

iho/zöldút   ·   2016.07.19. 09:02

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló FŐGÁZ CNG Kft. és Budapest legnagyobb közlekedési szolgáltatója, a BKV Zrt elkötelezett a zöld közlekedés meghonosításában, valamint a sűrített földgáz-alapú töltőállomások létesítésében és üzemeltetésében. A társaság Budapesten már meglévő két közforgalmi és Salgótarjáni úti üzemi töltőállomáson kívül újabb üzemi CNG kutat létesített, annak érdekében, hogy lehetőséget teremtsen a BKV CNG buszflottájának bővítésére és az újonnan beszerzett buszok üzemanyag-ellátásának biztosítására.

A BKV-nak hetvenegy sűrített földgáz üzemű szóló autóbusszal szolgálja utasait, amelyek a hagyományos gázolajjal hajtott járműveknél lényegesen kevésbé terhelik a környezetet. A flotta folyamatos fejlesztése és a tankolási folyamatok optimalizálásának igénye szükségessé tette a második üzemi CNG kút kiépítését, amely 24 órában szolgálja ki a járműveket. Az új kút a Méta utcai autóbusz-telephelyen épült meg.

A FŐGÁZ Csoport Salgótarjáni úti CNG töltőállomása a BKV első ütemben megvásárolt harminchét sűrített földgáz hajtású buszának kiszolgálására létesült, azonban jelenleg mintegy száz járművet lát el üzemanyaggal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.