Új Kő-Ki akar lenni

iho.hu   ·   2018.11.23. 12:10
koki-akar-lenni-400

Eredménytelen lett a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. azon közbeszerzése, ami az igencsak elavult Kőbánya-Kispest vasútállomás felújítására vonatkozó tervezési feladatok megrendelését célozta volna meg. A MÁV még áprilisban tett közzé ajánlati/részvételi felhívást a témában, és bár két ajánlatot is kapott az állami vasúti infrastruktúra túlnyomó részének kezelője, mindkettő meghaladta a rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét.

Az egyik ajánlattevő az MG Építész Kft. volt, a másik egy konzorcium, aminek vezetője a TSPC Kft., másik tagja a Speciálterv Kft. A tervezői feladat az alábbi lett volna: felvételi épület és gyalogos felüljáró teljes körű rekonstrukciója, beleértve a létesítmények átépítésének, perontetők felújításának, liftek és mozgólépcsők elhelyezésének tervezését, valamint egy új, 120-140 méter szerkezeti hosszúságú gyalogos felüljáró tervezését.

Kőbánya-Kispest állomás lehangoló képe Kemsei Zoltán felvételén

Bár a most kiírt közbeszerzés során és a beérkezett ajánlatok alapján ezúttal nem sikerült kiválasztani a tervezőt, legalább jó látni, hogy valami elindult, és – Móra Ferenc: Vasút akar lenni című novellájának szavait megidézve - Kőbánya-Kispest vasútállomás meg akar újulni. A különbség itt csak az, hogy a szegedi kisvasút esetében Móra egy olyan vasútról írt, ami akkor még meg sem épült, de már lenni akart. A fontos városi és elővárosi csomópontként üzemelő Kő-Ki viszont már nagyon is létező vasúti objektum, legutóbb negyven éve fejlesztették. Ismételt megújulását pedig alighanem a vasúton kívül már csak az utasok kívánják jobban.

Egyetlen szempont azért van, ami miatt nem olyan nagy baj, hogy nem most kezdik el tervezni az amúgy száztizenegy éve létesült Kőbánya-Kispest vasútállomás felvételi épületének átépítését. Nevezetesen, még javában folyik több olyan előkészítő munka, amik a budapesti elővárosi közlekedési rendszer és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér vasúti kiszolgálásának távlati stratégiáját hivatottak kidolgozni. Egyrészt a nemrég megjelent, a Déli pályaudvar és a Nyugati pályaudvar összekötését is elvi szinten tartalmazó kormányhatározat-csomag alapján lehet majd mindenfélét tervezni, másrészt a Budapest Rail Node tanulmány feladata is ezeknek az összefüggéseknek a vizsgálata.

A fent említett tervezési folyamatok végkimenetele befolyásolhatja Kőbánya-Kispest vasútállomás szerepét is a jövőbeli kötöttpályás rendszerben. Az állomásépületre, a peronokra és a felüljáróra persze a jövőben is szükség lesz, ám kérdés, hogy a mostani vágányhálózatot célszerűbb megtartani, vagy módosítani kell majd rajta, ahogyan Székesfehérváron is megváltozott a vágányok és a peronok kiosztása. Azért reméljük, hogy nemsokára összeáll a kép – meg a pénz is – és előbb-utóbb el lehet kezdeni Kő-Ki felújítását – legalább tervezni!

Az ominózus felüljáró alulnézetben. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Joó Ferenc)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek