Újra együtt a közlekedés
Előző cikkünkben már kitértünk rá, hogy az egyébként jól működő Beszkártot 1949-ben, egyetlen tollvonással szüntették meg, az új tulajdonviszonyoknak megfelelően átrendezve a budapesti közlekedést. Az egységes vállalatot hat községi vállalattá szervezték át: külön cég lett a villamos-, az autóbusz-, a HÉV-üzem, a villamosok és az autóbuszok főműhelyei és a vasúti pályaépítés. Mindezeken felül 1950-ben több peremváros és falu Budapesthez csatolásával létrejött Nagy-Budapest, ami újabb terheket rótt a közlekedésre. Legelső intézkedésként az alig fél éve széttagolt üzemek közül többet összevontak: egyesítették a közlekedési üzemeket a főműhelyeikkel, ez az állapot egészen 1967-ig fennmaradt.
Az elvileg központi, szocialista típusú vállalatirányítás ellenére az ágazatok között korántsem volt zavartalan az együttműködés. A villamos- és az autóbuszágazat több kérdésben teljesen különálló véleményt formált, ennek egyik látványos példája volt – a Dózsa György úton a mai napig találkozhatunk az eredménnyel –, hogy az azonos útvonalon közlekedő autóbuszok és trolibuszok megállóhelyeit külön jelölték ki. Ezen kívül a hálózatfejlesztésben is viták voltak, annak dacára, hogy az olajválság előtt a főváros (és az ország) közlekedésfejlesztése – ez később, a híres-hírhedt 1968-as koncepcióban csúcsosodott ki – erősen közútpárti volt.
A hatvanas évek közepére vált nyilvánvalóvá, hogy a részfejlesztések nem hozhatják meg a várt eredményt. 1970-re a háború utáni 1,59 millióról kétmilliósra duzzadt a főváros lakossága, az agglomeráció településein is összesen 2,3 millió, jórészt Budapesten dolgozó, tanuló ember élt. Az első átfogó változás a tarifarendszert érintette. Az addigi több mint száz jegyfajtát egységes, villamosra, illetve kombináltan az összes járműre érvényes vonaljegyek és bérletek váltották 1966. július 1-jén. Ezzel az állami dotációt is nagyjából a felére csökkenthették.
Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága 1967. július 5-i ülésén tárgyalta a tömegközlekedési vállalatok összevonását. Az új, központosított közlekedési cégtől az elődeinél jóval gazdaságosabb és hatékonyabb működést várták el. Az 1968. január 1-jén megalakítandó Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) feladatául Budapest és az agglomeráció tömegközlekedésének teljes üzemeltetését (a nagyvasúton és a helyközi autóbuszjáratokon kívül minden közlekedési ágban), az energia- és üzemanyagellátás biztosítását, a vasúti pálya és felsővezeték építését, karbantartását, a járművek javítását, üzemeltetését és a menetrend kialakítását szabták meg. A vállalati felépítés is átalakult: a vezérigazgatónak közvetlenül alárendelt szinten (szakigazgatók és üzemági igazgatók) kívül külön funkcionális fősztályok (jogi és igazgatási, személyzeti, szociális, forgalomszervezési és -fejlesztési, forgalomirányító, műszaki, áramellátási, építési, anyaggazdálkodási, közgazdasági, pénzforgalmi, számviteli) alakultak.
A BKV megalakulásakor létrejött üzemigazgatóságok (villamos, autóbusz, helyiérdekű vasút, hajózás) 1973-tól a metróval, 1977-tól a libegővel bővültek, később a metrót és a HÉV-et külön Gyorsvasúti Üzemigazgatóságba szervezték. A főváros újkori közlekedési vállalatának szervezete kisebb változásokkal, de egészen a rendszerváltásig, a részvénytársasággá alakításig állt fenn.
