Újra járhatja a belvárost az innsbrucki interurbán villamos

iho/vasút   ·   2024.06.18. 08:35
innsbruck_waldstrassenbahn

Habár a közismert tiroli Mittelgebirgsbahnt jó néhányszor fenyegette a bezárás veszélye, most ismét a túlélésére szavaztak.

Az ausztriai város 1900. június 27-e óta üzemelő városközi villamosvonala felett már az elején, az 1936-ig tartó gőzösüzem idején is lebegett Damoklész kardja a közutakon megjelenő egyre több automobil okán.

Mivel a méteres nyomközű Mittelgebirgsbahn és az innsbrucki villamoshálózat között mindig is át kellett szállni a város külső részén található Bergisel állomásnál, már 1923-tól kísérleteztek közvetlen járatokkal. A gőzüzemnek komoly kihívást jelentett az akár 46 ezrelékes kaptatókat és szűk, mindössze negyven méteres sugarú íveket is felfűző útvonalon, a költségvetés viszont mindig szűk keretek között mozgott. Végül 1936-ra megvalósult az ezer voltos egyenáramú villamosítás, ennek köszönhetően az innsbrucki városközpontot is elérhették a Bergiselig 8,36 kilométer hosszú hegyi pálya vonatai, melyek akkortól már a 6-os számmal közlekedtek.

A kényelem azonban nem tartott sokáig: 1940-től néhány esti járatpár kivételével ismét át kellett szállni Bergiselnél – a következő 47 évre. Emiatt a Mittelgebirgsbahn még inkább lemaradt az egyéni közlekedés és a menetrend szerinti buszjáratok mögött. Az elmúlt ötven év történelmét a forgalom leállítására irányuló kísérletek jellemezték, sokféle érv mögé bújtatva.

Szerencsére azonban mindig akadtak olyanok, akik a festői városközi villamos megőrzéséért kampányoltak. A korszerűsítés 1981-ben a modernnek számító ex-hágai kocsikkal kezdődött – ekkor a betáplálási feszültséget is módosították 850 voltra –, majd négy évvel később az ex-bielefeldi járművekkel folytatódott, ez lehetővé tette a Mittelgebirgsbahn belvárosi villamoshálózatba való újraintegrálását 1987-ben – ez a korszak 2005-ig tartott. Habár 2009-ben a Stubaitalbahnon használt járművekkel megegyező, 900 voltos egyenárammal üzemelő, korszerű, alacsonypadlós vonatok álltak forgalomba, a vonal továbbra sem volt igazán vonzó az utasok számára.

Az innsbrucki Mittelsgebirgbahn/Waldstraßenbahn vonalvezetése (kép forrása: Wikipedia)

A mélypont a 2017-tel kezdődő időszakkal jött el, amikor tanítási időszakban csak egy reggeli járat közlekedett, de hétvégén is csak hat–kilenc vonatpárt lehetett igénybe venni. A bezárás kézzelfogható közelségbe került.

Az innsbrucki politikusok azonban kiálltak a romantikus interurbán villamosvonal mellett és hosszas tárgyalásokat követően megállapodás született: a 6-os vonal 2024. június 14-e óta újra naponta üzemelhet a városi villamoshálózatba kötve, már Waldstraßenbahn elnevezéssel – a vonatok óránként közlekednek az innsbrucki Mühlauer Brücke és Igls község között, a városközponton át. Az újjászületést hivatalos ceremóniával és különleges történelmi járatokkal ünnepelték meg június 15-én – számol be az Urban Transport Magazine.

Az újraindított városközi villamosszolgáltatást remélhetőleg az utasok és a turisták is jól fogadják majd, és ez a különleges városi vasúti üzem még sok-sok évig fennmaradhat.

(Nyitóképünk forrása: ÖAMTC)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek