Újrainduló légiközlekedés – új előírásokkal

iho   ·   2020.05.22. 09:00
cim2

Egyértelmű, hogy a légiközlekedés az újraindulásra készül, ezt már abból is lehet érzékelni, ahogy az erre hivatott szervezetek meghatározzák a feltételeket a járványveszély közepette. Először a repülőterek illetve a légitársaságok nemzetközi szervezetei, az ACI és a IATA hozták nyilvánosságra a közös felhívásukat, amelyben felszólítják a kormányokat, hozzanak a nemzeti hatóságok szabályokat a fertőzések elkerülésére a légiiparban, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy ez globálisan egységes alapelvek szerint történjen.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott IATA-közlemény szerint a korlátozások már a reptérre érkezéskor érvényesek: a terminál épületekbe kísérők nem, csak az ott dolgozók és az utasok léphessenek be, azok is hőmérséklet-ellenőrzés után. Meg kell valósítani a fizikai elkülönítést és kötelező lenne a maszk viselése, a check-in lehetőség szerint önkiszolgáló rendszerben történjen, automata csomagfeladással, a beszállításkor is igyekezni kell az elkülönítés betartására és emellett a folyamat gyors lebonyolítására.

A fedélzeten is marad a maszkhasználat, a fedélzeti kiszolgálás szorítkozzon előre csomagolt élelmiszerekre, el kell kerülni az utasok bármifajta csoportosulását, például a sorban állást a mosdók előtt. Természetesen mind a terminálok, mind a gépek tisztítására, fertőtlenítésére külön szabálycsomagok vonatkoznak.

Végül a célrepülőtéren is javasolt az utaskezelés automatizálása, beleértve a határátlépést és a vámot, biometrikus és más mobil technikák használatával, a poggyászkezelés felgyorsítása, ugyanakkor itt is szükséges erőteljes orvosi kontroll a kórokozók behurcolásának elkerülésére.

Megjelent az európai hatóság részletes szabályozása is, amely nagy vonalakban egyezik az ACI és az IATA ajánlásaival. Néhány érdekes részlet: ez EASA kimondja, hogy azokat az utasokat, akik nem hajlandók betartani a szabályokat, el kell tiltani akár a gépbe való beszállástól, akár a terminál épületébe való belépéstől. Repülés közben ezeket az embereket úgy kell kezelni, mint az úgynevezett „unruly”, vagy, mondjuk így, renitens, a személyzetnek ellenálló (részeg, agresszív) utasokat. Ez egyébként a szabályok szerint bizonyos fizikai fellépésre is lehetőséget ad a személyzet részéről.

Az utasokat már a foglaláskor, vagyis a repülőtérre érkezés előtt legalább 24 órával kell pontosan tájékoztatni az érvényes szabályokról, ez természetesen az adott légitársaság feladata, csakúgy, mint arra figyelmeztetni az utast, hogy indulás előtt még bizonyos formanyomtatványokat kell kitölteni, nyilatkozatot az egészségi állapotáról. Ugyancsak ilyen nyilatkozatokhoz köti a szabályozás a légiszemélyzetek munkába állását is.

Érdekes momentum: buszos szállítás esetén annyi buszt kell egy-egy járat beszállításához biztosítani, amennyi elég ahhoz, hogy a jármű belsejében is meglegyen a távolságtartás. A szokásos fedélzeti biztonsági bemutató része kell, hogy legyen, hogy az utasok veszélyhelyzet esetén vegyék le a maszkot, mielőtt felvennék az oxigénmaszkot. A toalettek közül egyet ajánlatos csak a személyzetnek fenntartani.

Külön szabályok vonatkoznak az úgynevezett HEPA-szűrők használatával kapcsolatban, a gépet csak akkor szabad járatra engedni, ha a kondirendszer összes részegysége működik. A fedélzeti kiszolgálás redukált legyen: az EASA szabályai szerint ne kínáljanak eladásra duty-free cikkeket, a fizetés szorítkozzon bankkártyára. Különösen hosszútávú járatok esetén a fedélzeten kell, hogy legyen elegendő tartalék maszk is, egyébként más források szerint egy maszk biztonságos élettartama csak négy óra. Ugyancsak gondoskodni kell zárható tartályról a használt maszkoknak.

Külön utasítások igazítják el a személyzetet, mit tegyenek, ha repülés közben lesz rosszul egy utas, koronavírus-gyanús tünetekkel: lehetőség szerint két sort kell kiüríteni a számára, a kabin végén, az utast az ablak mellé kell ültetni, arra az oldalra, ahol a kondirendszer kifúvó szelepe dolgozik. Ki kell jelölni a légiutaskísérők egyikét, aki az illető gondját viseli, de lehetőleg testi kontaktus nélkül. A beteg utas körül le kell zárni a belső fúvókákat, értesíteni kell a fogadó repteret a helyzetről, és ennek az utasnak a kiszállítása csak akkor kezdődhet, ha az összes többi már elhagyta a gépet. A beteggel kapcsolatba kerülő személyzet-tag a bázisreptérre visszatérés után vagy kéthetes karanténba kell, hogy kerüljön, vagy azonnal le kell tesztelni. Mindenképp garantálni kell, hogy a légiszemélyzetek az utasoktól elkülönítve mozogjanak a  repülőtéren.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek