Útiterv a világhálóról – melyik a legjobb?

Molnár András   ·   2011.12.18. 17:00
eu_trip_lil

Ez a verseny jól mutatja, hogy mennyire nem egységes még az európai közlekedés: mindössze 28 weboldalt neveztek be a versenyre, és ezek közül csak 12 felelt meg a tényleges induláshoz szükséges követelményeknek, de mint alább láthatjuk, ezek sem maradéktalanul.

A két legfontosabb követelmény a nemzetközi keresés lehetősége és a multimodalitás, a tervezés során az egyes közlekedési ágak kombinálása volt. Egyik-másik tervező a kombinálás helyett csak összehasonlított, igaz, azt jól és látványosan. Volt olyan, vasúti cég által készített kereső, amelyet semmiképp sem lehetett rábírni, hogy vonat helyett buszra vagy repülőre ültessen.

Kilenc ország tizenkét weboldala pályázott, Franciaország, Németország, valamint Svájc két keresővel is képviselteti magát. Hogy a pálmát ki viszi el, az csak januárban derül ki, egészen 2012. január 13-ig lehet szavazni a legjobbnak ítélt oldalra. Az alábbi teszt egyetlen vélemény csupán, a végeredmény számos ország szavazói által alakul ki, és bár magyar résztvevő nincs a versenyben, a szavazatok között biztosan találunk hazait is.

A Rejseplanen egyetlen igazi hátránya, hogy csak egy viszonylag szűk régióban használható

Rejseplanen

A dánok oldala eleve hátrányból indul, hiszen ez sokkal inkább régiós, mint nemzetközi keresőoldal: a lefedettsége mindössze Dániára és Svédország déli részére terjed ki. Maga a felület könnyen kezelhető, bár igényel némi megszokást. A térképes megjelenítés érthető, áttekinthető.

Eco-Comparison TGV-Europe

A franciák az alap TGV-Europe oldalon jelentkező hibát kiküszöbölték: a nem csak TGV-t igénybe vevő útvonalak esetében sem vált a csak franciául tudó SNCF-oldalra. Az Eco-Comparison – mint neve is mutatja – az útvonal hatékonysága mellett annak ökológiai lábnyomát is vizsgálja, széndioxid-egyenértékben kifejezve. Így több szempontból (költség, menetidő, ökológiai lábnyom) is van lehetőségünk megvizsgálni a lehetséges útiterveket. Szomorú adalék, hogy míg a vasút a legtöbb útvonalnál a legkisebb ökológiai lábnyomot mutatta, addig rendszerint szintén övé volt a legmagasabb útiköltség és menetidő.

DB Mobility

A német vasút kezdőoldalán a kis keresődoboz egyik füle hirdeti szerényen, hogy az oldal nem csak vasúti keresésre alkalmas. Ugyanakkor autós keresője nincs, és a repülést sem támogatja túlzottan: Ferihegy–Gatwick viszonylatra egyetlen légi találatot sem adott. Az mondjuk önmagában érdekes, hogy a DB adatbázisában továbbra is Ferihegy szerepel. Az egyes útitervek ökológiai lábnyomát ez az oldal is megjeleníti.

A DB keresőoldalán szinte teljes mértékben testre szabhatjuk az utazási paramétereket, persze kérdés, mennyire befolyásolja ez a találatokat

SBB

A svájci állami vasúttársaság keresője elméletben vasúti, buszos, vízi távolsági, továbbá mindenféle helyi közlekedés tervezésére alkalmas. Nos, arra nem sikerült rávenni, hogy hajókázhassunk egyet. Meglepetés volt, hogy Cagliariba (Szardínia szigetének székhelyére) a szárazföldről egyik kereső sem kínált útvonalat, ide értve a Trenitalia keresőjét is.

Trenitalia

Ha már szó esett az olaszok versenyzőjéről, vessünk is rá egy pillantást. Nem egészen egyértelmű, hogy maradhatott versenyben, még városon belül sem engedett másra szállni, mint kötöttpályás járműre, tehát multimodalitásról nehezen beszélhetünk. Ezen belül bár valóban nemzetközi a keresője, de távolról sem ismeri az összes létező célállomást a lefedettnek nyilvánított országokban.

EU-Spirit

A németek kettes számú versenyzője leginkább a Rejseplanen versenytársa, a VBB égisze alatt szerveződő közösség erősen tagolt. Érdekes módon Dániában és Svédországban jobb lefedettséggel rendelkezik, mint Németországban, ahol elsősorban regionális szolgáltatók csatlakoztak.

Nem elhanyagolható, hogy a verseny oldaláról nyíló oldalon nem lehet keresni, az útvonaltervezéshez valamelyik csatlakozott közlekedési vállalat oldalára kell továbblépni, és a VBB oldalán történetesen meglehetősen körülményes összehozni mondjuk egy Berlin–Malmö útvonaltervet.

Az EU-Spirit kezdőoldalán a térképen a megfelelő szolgáltató területére kattintva juthatunk el a tényleges keresőfelülethez

IDOS

Csehország független keresője már alapértelmezésben is angolul töltődik be (a legtöbb jelölt kezdetben a honos ország nyelvén jelentkezett, persze átállítani nem volt nehéz). Ez ugyanakkor a nagy mennyiségű, cseh nyelven íródott animált reklám miatt nem volt egyértelmű első ránézésre.

Határozottan pozitív ugyanakkor, hogy bár a verseny oldala szerint csak Csehországot és Szlovákiát ismeri, a tesztelés során éppúgy adott találatot Manchesterre vagy Berlinre, mint mondjuk Gyömrőre vagy Szegedre, tehát a kis kereső nagy adatbázisból dolgozik.

ÖBB Scotty

Aki használta már a DB keresőjét, nem fog túl sok meglepetésre bukkanni. Apró kellemetlenség, hogy egy olyan, vasúton csak körülményesen megközelíthető város esetében is, mint Szekszárd, a Nápoly–Szekszárd útvonalon ragaszkodott a vonathoz, tehát aligha nevezhető ténylegesen multimodális keresőnek.

RouteRank

A teszteltek közül a leginkább ez a svájci weboldal felel meg a multimodális kereső fogalmának, adott esetben még autó-repülő-vonat kombinációval is előállt, a komoly oldalaktól (TGV, DB) megszokott módon mutatva az ökológiai lábnyomot is, a találatok többszörös rendezési lehetőségével. Településismeretéről mindent elmond, hogy a Mesztegnyő–Manchester viszonylatra is képes volt elfogadható találatot adni. Maga a keresési folyamat kissé lassú, de tekintve a feldolgozandó információ mennyiségét, ez talán elnézhető.

A RouteRank lehetetlennek tűnő viszonylatokra is talál megoldást – nem csak személyautós formában

Citroën Multicity

A leggyengébb nyelvtudással rendelkezik az összes jelölt közül: a francia az egyetlen nyelv, amelyen hajlandó kommunikálni. Nagyon kevés várost ismer, és kellemetlen meglepetés volt, hogy a Szeged–Lyon viszonylatra, amely különben talán egy egész kényelmes vonatozás lehetne, kizárólag autós találatot adott ki.

Integra

A brit versenyző gyakorlatilag csak a greenwichi délkör mentén található országokat ismeri, abból is csak azt, amelyik Európához tartozik. Így adatbázisa egy meglehetősen szűk mozgástérre korlátozódik, és mivel elsősorban a repülést preferálja, az sem meglepő, hogy a mindössze négy országot felölelő kereső még ezen belül is csak a nagyobb településeket találja meg.

WiseTrip

Görögországból egy érdekes oldal jelentkezett: az rögtön egyértelmű, hogy egy légi útvonaltervezőből nőtte ki magát, hiszen a meglehetősen szétszórt lefedettségen (Görögország, Olaszország, Nagy-Britannia és Finnország) kívül is ismer ugyan településeket, de kizárólag repterek alapján. A felsorolt országokban sem teljesít valami fényesen a WiseTrip: települések helyett csak állomás- vagy reptérneveket tud, és ezek mellett nincs feltüntetve, melyik településhez is kapcsolódnak, így jelentősen megnehezíti az egyszeri utas dolgát.

Európában ugyan nem mozog túl otthonosan a görög WiseTrip, de beszél kínaiul, és a kínai reptereket is ismeri

Ezek a weboldalak egy előremutató kezdeményezésből nőttek ki, és Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedési alelnöke azzal a céllal indította ezt a kihívást, hogy megtalálják, melyik kereső tetszik leginkább az európai polgárnak, melyik segíti leginkább a határok jelképessé válását, az európai mobilitás javulását.

Kapcsolódó hírek