Valenciennes is bekapcsolódott az Új Selyemútba

iho   ·   2021.02.03. 15:00
contargo_valenciennes

Az észak-franciaországi városba a napokban érkeztek először kínai árukat tartalmazó konténerek, melyek vonaton és hajón tették meg a hatalmas távot.

A körülbelül negyven, egyenként negyven láb (12,2 méter) hosszú konténer kedden futott be hajón a valenciennes-i Contargo terminálba, alig húsznapnyi intermodális szállítást követően – jelenti a Rail Freight.

A Kínából indított konténerek a németországi Duisburgig vonaton utaztak, majd két különböző terminálnál hajóra rakták át azokat a Kína és Európa közötti konténerforgalom központi elosztóhelyeként funkcionáló német városban. A száztíz méter hosszú, 11,4 méter széles, 104 TEU (húsz láb, vagyis 6,1 méter hosszú konténer) kapacitású hajó körülbelül hatvan óra alatt juttatta el a konténereket a belga határ közelében található francia terminálhoz, ez az út tengerjáró hajóval eddig körülbelül kétszer ennyi időbe telt. A Contargo a régió egyetlen olyan terminálja, mely ekkora méretű Rajna-járó hajókat tud fogadni.

A Contargo North France vezérigazgatója, Gilbert Bredel szerint ezzel az első, Duisburg és Valenciennes közötti belvízi szállítással a valenciennes-i terminál felkerült az Új Selyemút térképére, menetrend szerinti fuvarokkal, mely új lehetőségeket nyit meg a régió kereskedelme előtt. Az új fuvarozási szolgáltatásnak köszönhetően a különböző terminálok egyesíthetik a Franciaországba tartó szállítmányokat.

(Nyitókép forrása: Rail Freight)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek