Vectronokkal támad a RegioJet Szlovákiában!

iho   ·   2014.11.22. 08:45
400px_regiojet_vectron

A RegioJet öt évre szóló lízingszerződést kötött a European Locomotive Leasinggel három Vectron villamos mozdony használatáról. Az első, 193 214 pályaszámú gép november tizennegyedikén érkezett meg Csehországba, majd azonnal forgalomba is állt a vasúttársaság csehországi járatain. A Railcolor arról ír, a RegioJet a decemberi menetrendváltásig Prága és Ostrava között fogja használni a bér-Vectronokat. Az első mozdony a napokban kapja meg a RegioJet sárga festését.

A csehországi központú vasúttársaság október közepétől már Szlovákiában is részt vesz a távolsági forgalomban: Pozsony és Kassa között naponta egy intercity-pár közlekedik, ami a decemberi menetrendváltástól háromra nő, plusz egy Prága–Kassa járatpár is igénybe vehető majd. A szerelvényekben az aradi Astra Vagone Calatori „minden földi jóval” felszerelt kocsijai közlekednek: az utasok már másodosztályon is érintőképernyős monitorokat használhatnak, miközben bőrüléseken helyezik magukat kényelembe.

A RegioJet az ELL-től bérelt Vectronokat hozza a Pozsony–Kassa intercity-szolgáltatáshoz<br>(forrás: idnes.cz)

Különböző források arról szóltak, hogy a Pozsony–Kassa járatokra a vasúttársaság a Belga Vasúttól (SNCB) szerez be 12-es sorozatú, kétáramnemű villamos mozdonyokat, később Traxxokról szóltak a hírek, végül a Siemens Vectronjainak lízingelése mellett döntöttek – írja az International Railway Journal.

A RegioJet kemény versenybe száll be a viszonylaton: a szlovák kormány november tizenhetedikétől tette ingyenessé az államvasúti (ZSSK) járatokon való közlekedést nem csak a szlovák, hanem az uniós tagországok diákjainak és nyugdíjasainak is (regisztrációt követően). A RegioJetnél egy Pozsony–Kassa menet tizennégy eurótól indul, ami még mindig nagyon kedvező árnak számít.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.