Teljes erővel hibás keresztaljak után kutat a DB
Gőzerővel keresik a potenciálisan hibás keresztaljakat az idei júniusi bajorországi halálos siklást követően. A munkálatok miatt az eddigieknél is több forgalomkorlátozás várható.
Gőzerővel keresik a potenciálisan hibás keresztaljakat az idei júniusi bajorországi halálos siklást követően. A munkálatok miatt az eddigieknél is több forgalomkorlátozás várható.
Az orosz hatóság szerint a megoldás nem befolyásolja a repülésbiztonságot. Kezdődik a hazai PD-8-as szélcsatorna-tesztelése.
Két évig tesztelik a Škoda H'City autóbuszát a cseh fővárosban.
A multimodális fuvarozó Milánót Rotterdammal összekapcsoló vasúti fuvarjai januártól irányonként már heti tizenháromszor fognak közlekedni.
A római kormányváltás a jelek szerint meghozta a várt fordulatokat.
Ezúttal sárgák és vaskerekűek: egy UV motorkocsit és egy EP pótot szereztek meg.
A tíz szerelvény a svájci város és Renens közötti új villamosvonalon áll majd forgalomba.
Belgrád, a fordítókorong, plusz a kínai kapcsolat.
A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (Hexvave) idén is megrendezi hagyományos adventi vasútmodell kiállítását november 25-e és 27-e között.
A hyperloop-koncepció ihlette MagRail-technológia gyorsabb elterjesztését segítendő az EIT InnoEnergy befektetett a nagysebességű vasúti hálózatok legújabb generációját fejlesztő Nevomo vállalatba.
Az FS Group Mercitalia Fast elnevezésű szolgáltatását négy évig lehetett igénybe venni Bologna és az ország déli része között.
A Helikopter utat a Lőrinci út közelében a XVII. kerületben lezárták.
A tehervonatokat Szergej húzza Baján és Dombóváron át Kaposvárra.
Az ÖBB Rail Cargo Group bővíti nemzetközi hálózatát, növeli a hulladékszállítási volumeneket, új telephelyeket nyit Szerbiában és Kínában.
Az osztrák Kuenz által szállított eszközök a legmagasabb minőséget és üzemi biztonságot garantálják a luxemburgi Bettembourg-Dudelange-ban található multimodális terminálnál.