Pozsony−Kassa négy és fél óra alatt
Ennyi idő lesz négyszáznegyvenhárom kilométert megtenni vonattal december 11-étől.
Ennyi idő lesz négyszáznegyvenhárom kilométert megtenni vonattal december 11-étől.
A tesztelés majd a legelső A380-as prototípuson zajlik majd.
A makettek festésének folyamata sok gyakorlást igényel. Az alábbi cikkben az ecsettel való festés körülményeiről írunk. Fontos elfogadni a tényt
Az utolsó füstpróbával véget ér az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése.
A külső-belső felújításnak köszönhetően mostantól modern, XXI. századi körülmények várják az utasokat Sopronban.
A MÁV a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve tizenhatodik alkalommal szervezi meg az Országos Vasutas Véradónapot.
A GYSEV december 24-ig ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt nyújt bármely belföldi állomásról és megállóhelyről Sopronba, Szombathelyre és Győrbe, az adventi vásárokba utazóknak.
Az Ermewa lízingcég kétszáz járművet bocsát a Rail Cargo Logistics (Rail Cargo Group) rendelkezésére, az első huszonötöt már át is vették október végén.
Az önkiszolgáló jegykezelő rendszert 2019-ben vezette be a ZSSK két vicinálison, azóta egyre több vonalon alkalmazzák.
A szeptember végén bejelentett kormányzati segítség eddig még nem érkezett meg a vasúti árufuvarozási szektor terheinek könnyítése érdekében, emiatt fokozódik a bizonytalanság és aggodalom a vállalkozó vasúti társaságoknál.
A nemrég beépített kitérők segítségével jelentősen rövidebb szakaszon kellett csak egyvágányozni, így a késések is egész barátságosan alakultak.
Újabb zenélő úttal gazdagodott a magyar úthálózat: Bekecs környékén az ismert népdal dallamát játszhatják az abroncs-útburkolat párosok.
Budapest a Cargo City átadása óta folyamatosan halad afelé, hogy Kelet-Közép-Európa vezető légi kapujaként funkcionáljon.
Akik nem csupán használati tárgyként tekintenek gépkocsijára, számukra különösen fontos annak makulátlan megjelenése. Az ápoltság és igényesség mellett az autó rendszeres tisztításával ráadásul a jármű értékét is jobban meg tudjuk tartani, így nem érdemes elsumákolni a műveletet. Nem mindegy azonban, hogy mindezt megfelelő mennyi energiabefektetéssel és mosási technikával érjük el.
Egy évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a vasútvillamos.