Újra díjmentesen utazhatnak a diákok Szlovákiában
A március végén felfüggesztett kedvezményt vehetik újra igénybe a fiatalok.
A március végén felfüggesztett kedvezményt vehetik újra igénybe a fiatalok.
Ludovic Orban miniszterelnök, és a román kormány három másik minisztere jelenlétében aláírták az A3-as észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakasza megépítéséi szerződését.
Hajóra emelték és szállításra készítették elő a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét. A Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében készülő Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére pedig megszületett a jogerős vasúthatósági engedély is.
Három év után június 1-jétől újra járnak a vonatok Prága legrégebbi vasúti hídján, a Negrelli-viadukton.
A tervek között szerepel új mobilapplikáció, többszintű árazás és rugalmasabb használat bevezetése, valamint könnyebben tekerhető kerékpárokat is forgalomba állítanának.
A közösségi közlekedési hálózaton a járványhelyzet jelentősen visszavetette az utasforgalmat: a MÁV ezért június 6-ától több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend léptet életbe, a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. A változások a vonaton utazók nagyjából négy százalékát érintik.
Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, akkor kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért.
Megújult a LÁEV miskolci Dorottya utca végállomása, továbbá megépült egy új zárt, korhű kinézetű személykocsi is.
Az Európai Unió az Interreg Central Europe területi együttműködési program részeként, CONNECT2CE néven egy idén májusban záruló, de összesen három évig tartó projektet indított, tizenhárom projektpartner bevonásával, a kelet-közép-európai országok közötti regionális közösségi közlekedési közszolgáltatások fejlesztésére.