223, 224, 226, 245: ezzel a négy BKV-s Ikarus trolival biztosítja be magát az SZKT

iho/közút   ·   2023.09.28. 09:35
01_ik216_szeged

Bérlik a már leállított járműveket addig, amíg meg nem érkeznek az önjáró SOR trolik.

Egyre inkább lóg a belük Szegeden a Škoda 15 Tr-eknek, a javításukat az alkatrészek drágulása sem segíti. Szeged a Zöld Busz Programban négy plusz kettő SOR TNS 12 önjáró trolibusz beszerzésére nyert vissza nem térítendő támogatást, ezeknek elvileg már tavaly decemberben forgalomban kellett volna állniuk. A négy trolit nettó 1 millió 833 ezer 180 euróért gyártják le a csehek. A két opciós trolit akár egyesével is megrendelheti az SZKT, ha úgy döntenek, élnek ezzel a jogukkal. Csakhogy még nem tartunk ott, Szegeden abban bíznak, mihamarabb megérkezik a négy troli. Ám addig is meg kell oldaniuk, hogy zavartalan legyen trolibusz-közlekedés. Ezért bérelnek négy BKV-s trolibuszt: a 223-as, a 224-es, a 226-os és a 245-ös Ikarus-GVM 280.94T áll majd fogalomba Szegeden, donornak, tartaléknak érkezik még a 215-ös és a 268-as.

(fotók: Vörös Attila)

Knezevics Viktor, az SZKT ügyvezető igazgatója a Szeged.hu-nak azt mondta, az Ikarusokat csak végső esetben vetnék be, épp ezért nem is járművekre, hanem a futott kilométerek után fizetik majd a bérleti díjat a BKV-nak. Az SZKT-nál arra készülnek, hetente egyszer lesz szükség a bérelt trolik bevetésére, ideális esetben hétvégenként.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.