787-es repülési tilalom: közelebb a hiba eredetéhez?

iho/repülés   ·   2013.01.19. 15:30
air_india_boeing_cim

A repülési tilalom miatt földre kényszerült Boeing 787-esek helyett az egyik japán felhasználó, a JAL Boeing 767-eseket és 777-eseket állít be a Dreamliner eddigi vonalaira, egyúttal lefújta a Tokió-San Diego interkontinentális járatot. A légitársaság egty hét múlva dönt a gépek újraindításáról: mint jeleztük, a két japán üzemeltető saját hatáskörében állította le a Dreamlinerek repülését, még a hatóság lépése előtt.

A japán hatóság ugyanakkor a légitársaságok bevonásával folytatja a vizsgálatot a gépen lévő lítium-ion akkumulátorok meghibásodásáról, az első eredmények szerint a szerkezet felhevüléséhez túltöltés vezetett. A bostoni tűzesettel szemben az ANA Japánban kényszerleszállt gépénél nem a hátsó, hanem, az elülső, a pilótafülke alatti műszerrekeszben lévő akkumulátor égett le, miután az első megállapítások szerint a tervezési maximumon túl kapott töltést. Az akkumulátorból a vegyi anyagok folytak ki a az akkuk oldalára illetve a műszerrekeszbe.

A jelek szerint  a két eseménynek, a JAL bostoni és az ANA Japánban történt eseményének hasonló lehetett a lefolyása. Ez pedig azt jelzi, hogy mivel az incidensek feltételezhetően ugyanarra a hibára, a vizsgálók szerint ugyanarra a gyártási hibára vezethetők vissza, a Boeing hamarosan eljut az alapvető okokig, és egyes feltételezések szerint a 787-es flotta akár napokon belül újra repülhet. Az amerikai közlekedési miniszter, Ray LaHood azonban nem volt hajlandó időpontokról beszélni újságírók előtt: időre van szükség ahhoz, hogy egészen biztosak legyünk a jó megoldásban – mondta.

A túltöltés problémájával foglalkozik a Thales-csoport szakértői csapata is, beleértve az akkumulátorokat gyártó japán GS Yuasa és a töltésszabályozó rendszert szállító Securaplane embereit.

Az ötven szolgálatban lévő 787-es üzemeltetői közül eddig egyedül az Air India, pontosabban az indiai légügyi miniszter jelentette be, hogy az állami társaság kompenzációt követel a gyártótól a gépek forgalomból való kiesése miatt. Mint korábban jeleztük, ugyancsak az indiaiak voltak azok, akik első 787-esük átvétele előtt nyilvánosan követeltek félmilliárd dollár fájdalomdíjat a program hároméves csúszása miatt, a gép forgalomba állítása az Air India kötelékében épp emiatt a követelés miatt késett. A félmilliárdos kárigényt a Boeing elutasította, hogy végül fizetett-e az amerikai gyártó, és ha fizetett, mennyit, erről végül nyilvánosan nem jelentek meg adatok.

A többi légitársaság felől tehát ilyen hírek nem hallatszanak, azok a megrendelők pedig, amelyek nem kapták még meg első 787-esüket, sorra nyilatkoznak arról, hogy nem is óhajtanak elállni a gépek átvételétől. Megintcsak az indiai miniszter az egyetlen, aki kilátásba helyezte, hogy az Air India esetleg visszamondja az üzletet: jelenleg hat Dreamlinert üzemeltet, és még hátra van 21 leszállítása. Az Air India valamiféle előzetes jelentést követel a Boeingtól a vizsgálat állásáról, ehhez képest valamennyi nyilatkozó légitársaság kiemelte, hogy állandó kapcsolatban vannak a gyártóval, és minden információt azonnal megkapnak a fejleményekről.

Kapcsolódó hírek