A gép orrfutóra landolt, kirúgták a kapitányt

iho   ·   2013.10.04. 08:45
cim3

A Southwest Airlines elbocsátotta azt a kapitányát, aki júliusban New Yorkban, a LaGuardia repülőtéren orrfutóra tette le a társaság egyik Boeing 737-700-asát. Mint arról akkor beszámoltunk, a durva földet érés következtében a gép orrfutója visszabicsaklott, és a gép az orr-részén csúszott több mint 660 métert a betonon.

A fedélzeten lévő 150 ember közül komoly sérülést senki nem szenvedett, de a repülőgépben elég nagy kár keletkezett, például azért, mert a visszacsuklott orrfutó károkat okozott a futóaknánál lévő műszerrekeszben.

A gép 660 métert csúszott az orrfutó visszacsukódása után<br>(fotók: NTSB)

A kivizsgálást szokás szerint az NTSB, a nemzeti közlekedésbiztonsági testület szakértői végezték, akik megállapították, hogy a balesettel nem hozható kapcsolatba semmiféle műszaki hiba. A 737-est 1999-ben gyártották, és az utolsó komolyabb átvizsgálása négy nappal a baleset előtt történt.

Viszont az, hogy a gép orrfutója ért először földet, mindenképp túlterhelte a szerkezetet, hiszen a leszállásokat úgy kell végrehajtani, hogy a sokkal erősebb főfutókra érkezzen a gép. Az orrfutónak „nem kötelessége” kibírni az egész gép súlyát és tehetetlenségét, nem erre tervezték, jelezte az NTSB.

A testület vizsgálói ugyanakkor azt is megállapították, hogy a rosszul sikerült landolás előtt közvetlenül, már négyszáz láb alatti magasságban történt csere a gép vezetésében, vagyis ekkor vette át a kapitány a gép vezetését az addig a 737-est repülő másodpilótától. A meteorológiai körülmények nem voltak ideálisak, háromszáz méteren 11 csomós hátszele, a pályán viszont már szembeszele volt.

Komoly károk keletkeztek a műszerrekeszben is

Amint azt az iho/repülés által megkérdezett repülésbiztonsági szakértő is elemezte, a gépet több mint tíz méteren, tehát túl magasan lebegtette ki a kapitány, majd annak érdekében, hogy a repülő mégis földet érjen úgy, hogy még meg lehessen állítani a viszonylag rövid pályán, előrenyomhatta a kormányt, de már nem volt ideje visszaemelni a gép orrát, így érte a betont először a nem ilyen igénybevételre méretezett orrfutó. Az sem kizárt, hogy a túl magas kilebegtetéskor egyben elkopott a gép sebessége, és ezért a Boeing leadta az orrát.

Az NTSB a maga végleges jelentését nem hozta még nyilvánosságra, a légitársaság azonban lépett, és a maga belső vizsgálata következményeként elbocsátotta a kapitányt, aki 13 éve dolgozott a Southwestnél, és összesen 12 ezer órát repült, ebből 7000 órát gépparancsnokként. Az 5200 órás másodpilótát nem rúgták ki, de további kiképzésre kötelezték.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek