A harci helikopter megszületése: 55 éves a Cobra/Viper
A Bell gépe egy, majd két hajtóművel. A folyamatos siker titka a folyamatos modernizálás. Lesz-e Drakula-gyártás Romániában?
Mindössze tíz percig tartott, de arra az 1965. szeptember 7-én végrehajtott első repülésre méltán gondol vissza a katonai repülők társadalma, mint egy teljesen új légi fegyvernem megjelenésére, miközben a bemutatott prototípus 85 százalékban egyezett egy már meglévő, bevált, másik típussal.
Az ellentmondás feloldása: a Bell Model 209-es hajtóműve, hajtáslánca, rotorja, de a sárkányszerkezet fontosabb elemei is a vietnami háború ikonikus, „klappogó” forgószárnyasából, az UH-1-esből származnak, amelynek szállítási feladatai mellett már volt azért tűzereje is, leginkább a gép két oldalsó ajtajából „dolgozó” lövészek révén, a 209-est azonban a Bell mérnökei eleve arra optimalizálták, hogy lőjön.
Ez volt tehát az első, kifejezetten a csapásmérés funkciójára épült, úgynevezett harci helikopter, mindössze kétfős személyzettel, a földi fegyverek számára minimális célpontot nyújtó, szemből keskeny profillal, hiszen a fegyveroperátor és a pilóta egymás mögött és némiképp egymás fölött ül.
Az orr alatt forgatható gépágyú, a szárnycsonkokon páncéltörő vagy akár levegő-levegő rakéták, és így tovább: mindez alapvetően jellemzője lett a tíz évvel későbbi, szintén amerikai AH-64-es Apache-nak éppúgy, mint az ugyancsak szállítóhelikopter-eredetű szovjet Mi-24-esnek, az Eurocopter Tiger-jének, a Denel Roiowalk-jának…
A Bell már az ötvenes években készült arra, hogy elkészítsen egy kifejezetten a földi csapatok támogatására konstruált gépet, a Sioux Scout-ból azonban csak egy épült, míg az AH-1G (Huey)Cobra első szériapéldányait már két év múlva bevetették Vietnamban. Az UH-1-es mint konstrukciós háttér érthetővé teszi, miért sikerült olyan hamar az alaptípus fejlesztése és előkészítése a gyártásra.
Azonban a sorozatgyártásig is még elég sok mindent kellett módosítani, a prototípus például még behúzható csúszótalpakkal készült, hogy mennél nagyobb legyen a gép sebessége, de ennek bonyolult mechanizmusát elhagyták, maradt a merev talp, ami aztán azért is jó szolgálatot tett, mert egy-egy dzsungelből kimentett pilóta, katona is könnyebben jutott vissza a tűzvonalból, a csúszótalpon állva, netán a lőszerrekesz ajtaján ülve.
A vietnami bevetések során a HueyCobra rendkívül sokoldalúan hasznosnak bizonyult, amihez változtatni kellett a fegyverzeten is, viszont sok gépet vesztett az amerikai hadsereg, ezért elég hamar előkerült annak igénye, hogy a típus túlélőképességét javítsák. Érdekes, hogy később a hadsereg mégsem tartott igényt arra a variánsra, amely ebből a szempontból a legfontosabb változást hozta.
Az AH-1W és a 2000-től szolgálatba állt Z, a Super Cobra és a Viper már két hajtóművel repült, ami alapvetően növeli az esélyeit, de ezt a variánst csak a tengerészgyalogság használja. A két hajtómű fokozott biztonsága már csak azért is döntő, mert a „bőrnyakúak” a gépeik jelentős részét hordozókról üzemeltetik.
Rengeteget fejlődött a fegyverzet, egyre komolyabb a forgatható gépágyú tűzereje és pontossága, az új, páncélos célpontok ellen bevethető (Hellfire) rakéták is igen komoly fejlesztést kaptak. Sokat segítenek a gép repülési tulajdonságaiban az erősebb, darabonként 3300(!) lóerős GE-hajtóművek, és ma már az eredeti, UH-1-estől örökölt kétágú helyett négyágú főrotorral szerelik a gépeket. A földközeli műveletek során fokozott védelmet nyújtanak a légvédelmi eszközökkel szemben a különféle elhárító rendszerek, és noha a harci helikopterek bevett gyakorlata a felderítő helikopterekkel vagy drónokkal való együttműködés, a gép saját felderítő- és célzóeszközeit is állandóan fejlesztik, az egyik legfontosabb vívmány a modern fedélzeti elektronika, az új Target Sight System, illetve a sisakkijelző.
Az AH-1 különféle változatai sok országban és sok hadszíntéren bizonyítottak, Iraktól Szomáliáig, az Iszlám Állam elleni műveletekig. Vásárolt belőle Törökország, Dél-Korea és Japán, sok éven át volt meghatározó típusa az izraeli haderőnek is. Az eredeti variánsból 1100 körüli volt a gyártási szám, a SuperCobra-Viper-változatokból 1300 felé tart. Az amerikai tengerészgyalogság két éve adott fel újabb rendelést a típusra, Pakisztán is rendszerbe állítja a Vipereket.
A típus a tervek szintjén már felbukkant a szomszédságunkban is, bár Románia (egymást váltó) kormányai kissé nehezen követhetően cserélik a koncepciókat az európai és az amerikai haditechnikai beszerzések között, és ez nyilván hatással van a Drakula néven híressé vált programra is.
Miközben Brassóban már megtörténtek az első lépések egy azóta már visszamondott Airbus helikopterüzem felépítésére, 2017-ben az akkori nemzetvédelmi miniszter írt alá szándéklevelet a Bell képviselőivel AH-1Z-k beszerzésére, sőt, technológiatranszferre, romániai gyártásra is.
A román hadsereg későbbi hírek szerint nem kevesebb mint 45 gépet igényelne, 21-et a Viperekből, 24-et az UH-1-es Venom változatából, de ezeknek az üzleteknek a realizálásáról egyelőre semmi hír. Sőt: legutóbb jelentések szerint Bukarest most egy Black Hawk karbantartási központot szeretne létesíteni, erről elég sokan gondolják, hogy szállítóhelikopterek dolgában is ez a Sikorsky/Lockheed típus lenne a befutó a Bell gépe helyett. Ez egyben azt jelenti, hogy a Drakulaként is emlegetett Viper-beszerzés legalább annyira kérdéses, mint a kútba esett az Airbus Helicopters H-215 féle megállapodás.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
