A koronavírus-járvány újabb áldozata: az exkluzív London City–New York A318-assal

Leáll a legkülönlegesebb menetrend szerinti légijárat Európa és Észak-Amerika között. Pontosabban, a vonalat már március óta nem repüli a British Airways, amióta életbe léptek a zárlatok az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, de most már amiatt is biztos a végleges leállás, mert a légitársaság kisorolja a vonalon használt gépeit.

Portálunk is sokszor emlegette ezt a szokatlan járatot, amelyben mondhatni összeért a légitársasági és az üzleti repülés. A BA Airbus-flottájának legkisebb típusa, az A318-as kizárólag business osztályra berendezve tartott fenn egyedülálló közvetlen kapcsolatot, leginkább valóban a gazdasági szereplőknek, az egyik legfontosabb európai kereskedelmi központ, a Docklands üzleti negyede, illetve New York legnagyobb légikikötője között.

A London City, mint ismert, az egykori kelet-londoni dokkvidéken, a Temze mellett épült repülőtér, rövid, 1500 méteres pályával és a környező magasépületek miatt a standard 3 helyett 5,5 fokos siklópályával, csak olyan, korlátozott nagyságú gépeket fogadhat és indíthat, amelyek hatósági engedéllyel rendelkeznek az itteni üzemelésre, ehhez az alaptípushoz képest rendszerint módosítani kellett a mechanizáción és a repülésvezérlő szoftveren is.

Hosszú ideig a Bae-146/Avro RJ mellett az A318-as volt a legnagyobb sugárhajtású típus, amely elnyerte az engedélyt, mostanság már Embraerek is repülnek ide, illetve az A220 is kapott leszállási jogot, még eredeti CSeries-korában. A légitársaságoknak pedig egyre fontosabbá vált, hogy járatot tartsanak fenn erre a repülőtérre, mint ahogy tavaly a LOT is beindította a magáét Budapestről LCY-re, Embraer E190-essel.

A British gépei kiegészítő üzemanyagtartályokkal, és persze csökkentett hasznos terheléssel repültek, nyolc sorban mindössze 32 ággyá alakítható üléssel kínáltak valóban tágas, kényelmes környezetet az úthoz. London Cityről azonban New York felé le kellett, hogy szálljanak az írországi Shannonban, ott tankolták fel a 318-ast, miközben az utasok ott intézhették belépési formaságaikat az Egyesült Államokba. Az itt kapott kerozinnal tudták az apró utasszállítók átrepülni ellenszélben az óceánt, míg a visszafelé utat normális körülmények között közbülső leszállás és tankolás nélkül tudták teljesíteni.

Az A318-asok kivonásával a járat mindenképp megszűnik, mert a British flottájában nincs más gép, amit erre a vonalra beállíthatna: ami át tud repülni az óceánon, az túl nagy London Cityre. Gyanítható, hogy más légitársaság hasonló ambíciókkal az A220-ast fogja inkább bevetni erre a különleges feladatra, nyilván jobb idők beköszöntével.

Maga az A318-as, a 320-as gépcsalád legkisebb tagja, mint típus is ritkaságszámba megy, amúgy is mindössze 81 példány állt forgalomba 2003-tól, de többségük már nem létezik. Az üzleti, illetve kormánygépként repülő változatok mellett év elejére a British mellett már csak három légitársaság használta, az Egyesült Királyságban a Titan, a román Tarom és 18 tartozik az Air France flottájához. A „Baby Bus” üzleti kudarca abból adódott, hogy miközben ugyanolyan hajtóművekkel repül, mint a 319-esektől fölfelé a többi keskenytörzsű, a sokkal kevesebb utas miatt az egy ülésre eső fogyasztás és így az üzemeltetési költségek is irreálisan magasak, pláne a mai viszonyok között. Ami a 318-asok többségének végső sorsát illeti: a leselejtezett és szétbontott példányok hajtóművei általában többet érnek, mint maguk a gépek.

* * *