A legrövidebb úton

Vörös Attila   ·   2013.12.04. 12:30
IMG_7704__311130_Aba-Sarkeresztur__753704_753706_AWT__400

Tranzit tehervonatok annyira ritkán használják a Komárom–Székesfehérvár vonalat, hogy az többnyire külön cikket megér az ihón. Ha egy ilyen átmenő szerelvény aztán Sárbogárd felé folytatja útját, az meg olyan ritka, hogy a környék forgalmistái az összesre emlékeznek.

Idén negyedszer halad át a Dunántúl egyik többre hivatott észak–déli tengelyén awt-s tehervonat, ezúttal két Búvár húzott egy kokszvonatot, ami Rajkán lépett be az országba, Magyarbólynál pedig ki. Januárban egyébként egy bajai gabonavonatot hozott erre az AWT Rail Hu, majd a nyári árvízi terelésekkor került a 45-ös vonalra egy ércvonatpár.

Sárszentágotánál döcög a 18 rakott kocsiból álló tehervonat a 706-os és a 704-es Búvárral az élén<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

Az 5-ös és a 45-ös vonalon jelenleg alibimenetrend szerint jár napi két-két pár személyvonat, ezek természetesen nem tudnak egymásról, nem csatlakoznak. A vonalakon az üzemidő a kevés vonathoz igazodik, és elég hamar altatásba is vonulnak az állomások, ami nem túl csábító egy erre kacsintgató teherfuvarozó vasúttársaságnak. Az 5-ös vonal állapota egyébként nem rossz, pláne a dízeles tehervonati tempóhoz. A 45-ös már lassabb és döcögősebb, de azért nagyjából egy óra alatt abszolválni lehet a Fehérvár–Sárbogárd távot. Az AWT bátorsága talán azért nőtt meg, mert az ércvonatok miatt Székesfehérvár fontos bázisa lett a cégnek – helyi, vonalismerettel rendelkező mozdonyvezetői vannak.

Egy impozáns fa árnyékában kanyarodik a szerelvény a Sárbogárd előtti egyenesre

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek