A nagyság számít, de már a kisebbek előnyben

iho   ·   2017.02.28. 08:45
cim2a

A jelek szerint kezd eluralkodni valami újszerű óvatosság bizonyos légitársaságokon, mintha a nagyfőnökök már nem lennének annyira optimisták a következő évek forgalmi kilátásait és bevételeit illetően. Lehet, hogy hosszú távon igazak azok az előrejelzések, amelyek elsősorban a természetesen az eladásokban érdekelt gyártók felől ígérik a légiközlekedés utasvolumenének hatalmas mértékű növekedését, de érdekes mód a következő évekre nézve mintha bizonytalanabbak lennének a döntések, és ezt elsősorban a flottabővítések terveiben lehet érzékelni.

Az esetleges trendforduló az elemzések szerint ugyanahhoz a jelenséghez kapcsolódik, mint a nagy felfutás: az olajárak csökkenése eleinte az utazási kedv növekedésével jártak, most viszont elsősorban azok az állami tulajdonban lévő nagy Öböl-menti légitársaságok szembesülnek gondokkal, amelyek épp a csökkenő olajbiznisz miatt kevesebb prémiumutast látnak a fedélzetre lépni, ugyanakkor ugyancsak a kevesebb bevétel miatt az illető jól szituált kormányok már nem tudják olyan korlátlan mértékben támogatni a légitársaságaikat.

Először a hónap közepén az Emirates elnöke lepte meg alaposan az aviatiakai közvéleményt azzal a bejelenéssel, hogy nem kizárható az óriás légitársaság visszatérése az egyfolyosós gépek világához: húsz éve volt utoljára, hogy a dubai társaság ilyen típusokat használt, és épp a tavalyi évben egyszerűsítette le flottáját a piacon lévő legnagyobb négy-, illetve kéthajtóművesre: jelenleg a társaság kizárólag kétszintes óriás A380-asokat és derékhadként leginkább 300-as hosszútörzsű B-777-eseket repültet. Tim Clark azonban a CNN-nek adott interjújában azt mondta: háromféle tervezet van az asztalán, és csak az egyik ezek közül a további szélestörzsűek kizárólagos beszerzése: a másik kettő egyike Boeing 737/Airbus A320-as gépcsaládokból, vagy pedig – ez a harmadik – ezekből a keskenytörzsűekből és kisebb szélestörzsűekből történő beszerzést javasol.

Mindeközben az Emirates további fontos döntésekkel is tartozik a gyártóknak, például már tavalyra várták az ítéletet jelentő megrendelést az A350 kontra B-787 párviadalban, miközben a légitársaság azt is bejelentette korábban, hogy lassítja a kétszintes A380-asoknak az átvételét, amely típusnak utolérhetetlenül legnagyobb üzemeltetője.

Ami Clark óvatosságát illeti: az elnök az interjúban rosszkedvűen emlékezett meg arról, hogy a csökkenő olajárak által kiváltott piaci mozgás következtében a légitársaság kénytelen volt – idézzük: „a hülyeségig is elmenni” a jegyárak csökkentésében. Ugyancsak fontos szempont lehet, amiért az elnök kivár a döntéssel, az, hogy még nem tudni, mi lesz az új washingtoni adminisztráció következő lépése, vajon mit jelent az az ígéret, miszerint a Trump-kormányzat megvédi az amerikai légitársaságokat az „unfair” külföldi konkurenciával szemben. Ugyanakkor, mint beszámoltunk róla, Trump a 787-10 bemutatásakor ugyancsak védelmet ígért, munkahelyek védelmét, annak az amerikai gyártónak, a Boeingnak, amelynek utasszállító gépeit jelentős részben épp ez a konkurencia vásárolja.

A másik nagy légitársaság-csoport, amelynek vezetője repülőgép-beszerzései „átcsoportosítását” jelentette be, a British Airwas anyacége, az IAG. Enrique Dupuy pénzügyi vezető ugyan hangsúlyozta, hogy nem lemondásokról, hanem átütemezésről” van szó, de az azért érdekes fejlemény, hogy a frissített vásárlási listán csökkent a közepes és ugyanannyival nőtt a kisebb 787-esek száma. Ami ellentmond az elmúlt évek trendjeinek, amikor szinte minden légitársaság az adott gépkategória nagyobb vagy legnagyobb kapacitású változatait kereste, így törtek előre a piacon például a 787-9-esek a 8-asokkal szemben, a CSeries 300-asok a 100-as variánssal szemben, és ennek a trendnek a hullámai kapták fel az A350 1000 és a 787-10 altípusokat.

Az IAG rendeléseinek zömét a keskenytörzsű A320-asok és 321-esek teszik ki, de az is érdekes adat, hogy a társaság-csoport kiadásai tavaly 1,3 milliárd fontra csökkentek, ez tehát az előző évinél 466 millióval kevesebb. Willie Walsh elnök-vezérigazgató ugyanakkor a hosszú távú flotta fejlesztése kapcsán, sokak meglepetésére, használt repülőgépek lízingjét helyezte kilátásba. Mindeközben tovább zajlik a korosabb madarak kisosrlásai a flottából, a 747-400-asokból  már csak harminchét, a 767-esekből nyolc repül a British színeben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.