A Párizsi Klímaegyezményhez igazítja környezetvédelmi céljait az Air France-KLM

iho/repülés   ·   2021.11.07. 12:45
00_af-klm_szelkerek

Felgyorsítják környezetvédelmi projektjeiket, és vállalásaikat a Párizsi Klímaegyezményben foglalt 1,5 Celsius fokos felmelegedés eléréshez szükséges lépésekhez igazítják.

Az Air France, a KLM és a Transavia, mint a csoport légitársaságai folytatják környezetvédelemmel kapcsolatos terveik megvalósítását, hogy átlátható és felelős módon tegyenek a klímaváltozás ellen. A taglégitársaságok emellett vállalták azt is, hogy az ENSZ tudományos alapú célokat támogató nemzetközi együttműködési kezdeményezésének (SBTi) keretein belül bíráltatják el a szén-dioxid-csökkentési terveiket, és eredményeiket. Erre azért van szükség, hogy a csoport meggyőződjön arról, vállalásaik a Párizsi Klímaegyezményben foglalt 1,5 Celsius fokos felmelegedés eléréshez szükséges megfelelő lépéseket tartalmazzák.

A szándéknyilatkozat aláírásával Európában az Air France-KLM Csoport egyike azon első légitársaságoknak, amelyek az ENSZ együttműködő szervezetével hagyatják jóvá klímavédelmi intézkedéseiket. Emellett a csoport továbbra is vállalja, hogy 2050-re nettó karbonsemlegességet ér el. Az Air France-KLM eddig az alábbi intézkedéseket hozta: 2019 és 2021 között 2,5 milliárd euró értékben vásárolt új generációs repülőgépeket, amelyek 20–25 százalékkal alacsonyabb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett üzemeltethetők. A program a következő években is folytatódik.

Dolgoznak azon is, hogy javuljon a fenntartható forrásból származó kerozin elérhetősége, többet és olcsóbban gyártsanak belőle, a kapacitás kiépítésében az Air France és a KLM is részt vesz. A cégcsoport a jövőben is használni fogja ezt az alternatív, ipari, vagy háztartási hulladékokból, az élelmiszerellátási lánc veszélyeztetése nélkül készült tüzelőanyagot, amely teljes életciklusra vetítve akár nyolcvan százalékkal képes csökkenteni a károsanyag-kibocsátást a hagyományos, kitermelést és finomítást igénylő kerozinnal szemben.

Emellett folyamatosan kutatják az üzemelés hatékonyabbá tételének módjait, ami hatékonyabb üzemanyag-felhasználást jelent. Ezek közé tartozik

  • a kabinberendezés könnyebbre cserélése,
  • az egyhajtóműves gurulás a futópálya és a terminál között, valamint
  • a landolás előtti egyenletes süllyedési eljárás bevezetése is.

Az Air France és a KLM azt vállalta, hogy a földi műveleteket 2030-ra teljesen karbonsemlegessé teszi.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek