A reptérkezelő a poggyász ügyről: Nyomás alatt tartjuk a partnereket

iho/repülés   ·   2022.07.01. 09:00
bar_9968

A légitársaságok csak elszenvedői a helyzetnek, mondja a légitársaság. Török földi kiszolgálók Németországba. Következik a sztrájkok nyara...

A vasárnap éjjel történtek után, amikor vagy kétszáz utasnak kellett megvárnia a reggeli műszakot, hogy a csomagjaihoz jusson, megszólalt a Budapest Airport is, de szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében közvetlenül nem tér ki erre az incidensre, csak olyanformán, hogy „a repülőtér utaskezelésében nem csupán a Budapest Airport, hanem több más partnercég is részt vesz. Annak érdekében, hogy a repülőtéri folyamatok olajozottan működjenek, minden abban szereplő cégnek egyformán minőségi szolgáltatást kell nyújtania”.

(fotók: Budapest Airport)

Mint elmondtuk, a történéseknek az oka az volt, hogy az érkező gépek késéssel érkeztek, akkor, amikor a kirakodásukra szerződött cég emberei már elhagyták a munkahelyüket. A reptérkezelő egy korábbi nyilatkozatában szerepel, hogy „az Európa más repülőterein tapasztalható fennakadások miatt vasárnap este nyolc járat csúszott össze egy időben. Ezek közül öt járat több mint egy órás késéssel érkezett Budapestre. A kialakult helyzet nagy nyomás alá helyezte a földi kiszolgálásban részt vevő csapatot, így a járatok kiszolgálását sajnos nem sikerült a szokásos időn belül lebonyolítani. A helyzet kapcsán az érintett földi kiszolgáló vállalat felülvizsgálja repülőtéri folyamatait a hasonló, a repülőtér üzemeltető számára elfogadhatatlan helyzetek elkerülése érdekében.”

Még egy érdekes mondat a BA egyik nyilatkozatából: „A Budapest Airport az utasok érdekeinek védelme érdekében folyamatos nyomás alatt tartja az utaskiszolgálási folyamatokban is részt vevő partnereit”.  Közben az érintett légitársaság annyit tett közzé, hogy „az eset nem a Wizz Air mulasztása miatt történt, légitársaságunk ugyanúgy elszenvedője ennek, mint érintett utasaink, így a légitársaságnak nincs módjában kártérítést adnia a történtekért”.

Ennyit tehát a Budapesten történtekről, amihez azt a konkrétumot lehet még hozzátenni a BA részéről, hogy heti szinten 10–15 üzemelési okból történő járattörlés tapasztalható légitársaságoktól függetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – összességében ez nagyon alacsony a járatok teljes számához viszonyítva, mondja a reptérkezelő.

Ezek után összefoglaló a valóban zavarosan nehéz helyzetről. Németország belügyminisztériuma néhány napja bejelentette, külföldi munkaerőt akar behozni a német repülőterekre, „amilyen gyorsan csak lehet”. Az illetőknek ugyanúgy át kell esniük a legalább két hetet igénylő biztonsági ellenőrzésen, mint a más (németországi) földi személyzetnek, egyébként egyes hírek szerint a tárca elsősorban török vendégmunkásokra számítana, a bérezésük azonos lenne a meglévőkével.

Korábban már jeleztük, hogy a londoni Gatwick és az amszterdami Schiphol, pontosabban a KLM saját maga kellett, hogy korlátozza a forgalmát a hiányzó földi munkaerő miatt. Ezeken túl a legfőbb, munkaerőhiány sújtotta légiközlekedési csomópontok: Párizs, Róma és Frankfurt.

Az iparági vezetők legutóbbi katari értekezletén elhangzott: a pandémia okozta munkaerő-veszteség a légiközlekedésben 2,3 millióra tehető, és a kényszerből távozottak jelentős része ma is eléggé bizonytalannak látja a helyzetet ahhoz, hogy ne akarjon visszatérni.

Akik dolgoznak, rendszerint elégedetlenek a feszített munkáért kapott pénzzel és a körülményekkel: a párizsi Charles de Gaulle és Orly földi személyzete július másodikától lép várhatóan sztrájkba. Schipholon a hasonló akciót óránként 5,25 eurós emeléssel próbálják megelőzni. Leállással fenyeget a kiszolgálók és főnökeik bérvitája Hamburgban is.

Közben a légitársaságok emberei is sztrájkra készülnek: a Ryanair, a British és a SAS alkalmazottainak van munkaügyi konfliktusuk a vezetőikkel. „Ez a sztrájkok nyara lesz” – fogalmazott egy iparági főnök, miközben korábban még azt mondogatták sokan, hogy ez a két-három hónap lesz a békeidős légiközlekedés helyreállításának időszaka.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek