A Sas visszatér: nyolcvan új példány az F-15-ösökből

Az amerikai fegyveres erők beszerzési programja az Egyesült Államokon kívül is érdeklődésre tart számot, némi információt nyújtva az amerikai haderőfejlesztés irányairól, vagy akár a hiányosságokról. A 2020-as lista azonban olyan tételt tartalmaz, ami világszerte komoly meglepetést okozott. A hadügyi tárca száztíz harci gépet tervez beszerezni, héttel kevesebbet, mint 2019-ben, ezen belül negyvennyolc F-35-öst, nyolccal kevesebbet, mint az idei tervszám, és a légierő számára – itt a meglepetés – nyolc F-15EX típusú gépet, ami része, és ez az igazi meglepetés – egy nyolcvan gépes Eagle-csomagnak, amit 2024-ig tervez szolgálatba állítani a US Air Force. Korábban a haderőnemnek épp az F-35-ösök beérkezése volt az, ami kvázi feleslegessé tette ezeknek a negyedik generációs gépeknek a további szolgálatba állítását.

Az F-15-ösök váratlan reneszánsza – ezzel a címmel írt elemzést minderről a tekintélyes aviatikai szaklap és portál, a FlightGlobal. A cikk arra emlékeztet, a típus első példánya 1972-ben repült, vagyis negyvenöt évvel ezelőtt, amikor még Nixon volt az elnök és tartott a vietnami háború... Az is kétségtelen viszont, hogy az eredetileg a McDonnell Douglas által fejlesztett, erős, kéthajtóműves, többfeladatú, robusztus gépnek (sokan még mindig nem hiszik el, de fél szárnnyal is leszállt egyszer...) most is működik a gyártósora, hála a katari és a szaúdi megrendeléseknek. De mi szükség van erre a gépre annak a légierőnek, amely nem is egy, hanem immár két ötödik generációs típust tart szolgálatban?

Az elsődleges funkció az üzemidejüket kirepült F-15C-k pótlása elfogó vadászként. Más feladatkörben pedig éppenséggel az F-35-ös mellé rendelik a hadszíntereken az „öreg” kollégákat, mégpedig abból a megfontolásból, hogy az F-15-ös úgymond fegyverhordozója legyen a fejlettebb, de kisebb típusnak, amelynek belső fegyver-rekeszébe bizonyos nagyobb támadófegyverek nem férnek el, ha pedig külső fegyvertartókra függesztik a méretes muníciót, vége a „lopakodó” jellegnek és előnyeinek.

Vagyis az F-35-ös a maga alacsony észlelhetőségű kiképzésével, akár az ellenséges légtérben repülve, megtalálja és megjelölheti a célpontokat, az adatátviteli rendszer révén a céladatok megjelennek az F-15-ösök személyzete és fegyverrendszere számára is, és a megfelelő eszközt tehát erről a nagyobb gépről indíthatják, távolabbról, onnan, ahol a nem „lopakodó” gépek sincsenek annyira kiszolgáltatva a célpontot védő rakétáknak és vadászoknak. A szisztéma kicsit hasonlít arra az amerikaik által régóta használt „Vadmenyét-formációra”, amely elsősorban az ellenséges légvédelmi egységek kiiktatását kapta feladatul, hasonló munkamegosztással, a kilencvenes évek elején Magyarországon is tartott bemutatót az akkori felállásban Wild Weasel kötelék, egy F-16-os a maga akkor fejlett szenzoraival, és a hatalmas teherbírású F-4 Phantom.

Az sem lényegtelen, hogy noha az F-35-ös csak egy hajtóműves, az egy órára jutó üzemeltetési költsége ennek ellenére magasabb, 35 ezer dollár körüli. Mindeközben az F-15-ösökre bővebben van személyzet és az évtizedek alatt kiépült alkatrész-bázisa is stabil. A nyolcvan gép az F-15EX variáns lesz. A modernizálás elsősorban a passzív és aktív védelmi rendszer felújítását és új repülési szoftvert jelent, és valószínű, legalábbis a gyártó Boeing azt reméli, hogy a megrendelés egyben erősíti majd a Sasok újabb külföldi eladásainak esélyeit is.