A világ legnagyobbja? És hidroplán?

Nem sokkal ezelőtt adott hírt a kínai, majd ennek nyomán a nemzetközi és a magyar sajtó és portálunk is egy új kínai konstrukcióról, amit a legtöbb esetben, külföldön és nálunk is, „a világ legnagyobb hidroplánjaként” dobtak címlapokra a szerkesztők. Az iho/repülés akkor megígérte, hogy visszatér a témára, mert bőven van mit tisztázni ezügyben, még mielőtt a nagyívű megfogalmazásokat készpénzként elfogadjuk.

Nos, aki egy kicsit is járatos a repülés történetében, az tudja, hogy ez a megfogalmazás egészen biztosan nem igaz ebben a formában, az meg pláne nem, ahogy a gyártó AVICS egyik vezetője, több egybehangzó forrás szerint, állított, miszerint az AG600 (emlékezzünk az adatokra, 38,8 méteres fesztávolság, 37 méteres törzshossz, maximális felszálló tömeg 53,5 tonna) „messze a legnagyobb gép, amit tenger felszínén történő fel- és leszállásra terveztek”.

A zavar nem egyszerűen az ázsiai szuperhatalom erősödő technológiai önbizalmát, hanem az általános fogalomzavart is tükrözi. A tenger vagy víz felszínéről (is) fel és leszálló repülőgépeknek ugyanis több alkategóriája létezik, az AG600 maximum ezek egyikében lehet rekorder. Ha a valaha vízről felszállni és oda leszállni képes repülőgépeket összesítve kezeljük, akkor a repüléstörténet legnagyobb ilyen konstrukciója kétségkívül Howard Hughes gigantikus „falibája”, a H-4 Hercules, amelyet nagyratörő milliomos tervezője csapatszállító gépként tervezett, fesztávolsága csaknem száz méter, hosszúsága hatvanhat méter volt, üres súlya meghaladta a 113 tonnát, más kérdés, hogy egyetlen alkalommal repült, akkor is csak 1,6 kilométer hosszan, és 21 méter magasan.

Sikeresebbek voltak a húszas, de inkább harmincas-negyvenes évek óriás vízi gépei, a német DO-X-től (56 tonna) a Boeing Clipperekig, de ide sorolhtaó a brit Short Empire, illetve S.26.os.

Ugyanakkor épp a kínai gép bemutatása (az első repülésre még várni kell) idején jelent meg a világ legnagyobb repülőtalálkozója az egyhetes Oshkosh százezres nézőserege előtt az égen a világháború korában készült vízre fel- és leszálló repülőgépek egyik utolsó, még repülőképes példánya, a hatalmas Martin Mars, amit eredetileg tengerentúli csapatszállításra terveztek és használtak, és amelyből kettőt még a legutóbbi években is tűzoltásra vetettek be. A maximális felszálló tömeg 75 tonna körüli, a fesztáv olyan 61 méter körüli, kétségkívül a törzs valamivel rövidebb, 36 méter.

Nos, akkor miben a legnagyobb mégis az új konstrukció? A korrekt megfogalmazás, amit persze azért szintén lehetett a külföldi sajtóban olvasni, így hangzik: Kína bemutatta a világ legnagyobb amfíbiáját. Vagyis a kétéltű repülőgépek kategóriában a legnagyobbat. Azokról a gépekről van szó ugyanis, amelyek mind vízről, mind szárazföldről üzemeltethetők. Kétségkívül ez egy jeles és fontos fajtája a tengeri gépeknek: az angolszászoknál összesítve seaplane az összes vízre leszállni képes merevszárnyú, flying boat a nálunk repülőcsónakként, repülőhajóként emlegetett géptípus, amelynek kifejezetten vízi használatra épült úszóteste van, és hidroplán majd float-plane elnevezést használták azokra a gépekre, amelyeket az eredeti szárazföldi üzemeltetés kiegészítéseként plusz úszótesttel láttak el, ezekre le tud szállni a vízen, tehát maga a törzs nem csónak/hajótest. Igaz, még ez a kategória is lehet kétéltű, mint a Cessna egymotorosainak egyes változatai, vagy a DHC Otter egyik verziója, amelynek úszótalpa és futóműve is van.

Kétségkívül a különféle vízi gépek közül az amfíbia a legnagyobb kihívás, a legbonyolultabb feladat, vagyis olyan futóműveket alkotni, amelyekkel a gép akár saját erejéből gördül a vízbe, de utána a futóit a tökéletesen zárt, szigetelt futóaknába húzza be, és csónaktestével, illetve szárnykitámasztóival mozog stabilan a vizen.

Ugyanakkor a kínaiak új konstrukciója ebben a kategóriában sem a legnagyobb, mert a szovjet Berijev A-40-es 41 méter feletti fesztávolsága, csaknem 44 méteres hossza és főként 86 tonnás maximális felszálló tömege jelentősen meghaladja az AG600 adatait.

Igaz, ez a gép csak két példányban épült, és csak egy repült belőle, utódja, a Be-200-as és 300-as valamivel kisebb lett, van egy nagy különbség: az orosz gép sugárhajtású, ami amúgy is elég szokatlan ebben a vízi világban. Vagyis gyaníthatóan a legkorrektebb megfogalmazás az lenne: Kína bemutatta a világ legnagyobb, légcsavaros-gázturbinás amfíbiáját.

Külön kategóriába sorolhatók a valóban gigantikus ekranoplánok, amelyek kevéssé hullámzó víz (és akár lapos szárazföld) felett is mozoghattak, igaz, csak néhány méter magasan, de a legnagyobb ilyen szörnyeteg 544 tonnás volt. Persze az is biztos, hogy noha ezek is vízről szállhattak fel és vízre szállhatttak le, azért tényleg csak némi erőszakkal gyömöszölhetők a vízigépek kategóriájába.