A Világjátékok győztese, a vb esélyese: Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő

iho   ·   2017.07.29. 11:15
cim

Háromszoros vitorlázó műrepülő világbajnokunk, Tóth Ferenc ezúttal a nem olimpiai sportágak wroclawi nagy seregszemléjén, a Világjátékokon lett a legjobb, méghozzá nagyon izgalmas versenyben és igen meggyőző fölénnyel.

Amint a Nemzetközi Repülőszövetség, az FAI részletesen beszámolt róla, Feri kettő helyett egy működő füstölővel repülte le tökéletes szabad programját, a negyedik versenyszámot, amelynek révén összetettben négyszáz pontos előnnyel zárt az elmúlt évek nagy ellenfelével szemben (Luca Bertossio, Olaszország, Katona Sándor tanítványa). A másik magyar versenyző, Szilágyi János összetettben az ötödik helyet szerezte meg, adja hírül a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség.

Tóth Feri a szövetség portálján úgy nyilatkozott, élete legnehezebb versenye volt, két nap alatt négy számot kellett lerepülni, különösen a harmadik volt nagy kihívás, amelyen a pilóták nyolcvan százaléka gyűjtött be büntetőpontokat.

A FAI-portál megjegyzi: Tóth Ferenc („civilben” közforgalmi pilóta), az ezredforduló óta a sportág legendája, 2000-ben, 32 évesen nyerte első nagy versenyét, három évre rá megszerezte első világbajnoki címét, azóta tizenegy nagy nemzetközi versenyen állhatott a pódiumra.

Versenyzőnk sokat nem pihenhetett: amint azt a magyar Vitorlázórepülő Szövetség hírül adja, ugyancsak Lengyelországban, Torunban kezdődött el közben a 20. FAI Korlátlan Vitorlázó Műrepülő Világbajnokság, két edzésnappal és egy esős megnyitóünnepséggel. A magyar csapat egyik pilótája – Sonkoly János és Szilágyi János mellett, természetesen: Tóth Ferenc. És persze ő az egyik fő esélyes is...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek