A400-as baleset: hajtómű? Üzemanyagrendszer?

iho   ·   2015.05.12. 19:15
cim3a

A TP400-as hajtóművek illetve a hozzájuk kapcsolódó üzemanyag-berendezések kerültek a vizsgálat fókuszába az Airbus A400M típusú szállítógépének szombati katasztrófája után.

Mint arról beszámoltunk, a török légierőnek szánt harmadik Atlas, a típus huszonharmadik példánya a 09-es pályáról történt  felszállás után nem sokkal került bajba. A személyzet néhány perccel és csak ötszáz méteres magasságban jelezte a súlyos műszaki hibát illetve jelentett vészhelyzetet és próbált meg visszatérni a sevillai reptérnek ugyanarra a pályájára a 27-es irányba, de ez már nem sikerült, a lezuhant gép roncsai között négyen vesztették életüket, a személyzet további két tagja súlyos sérülésekkel kórházba került.

A német hírforrások, amelyek a baleset után közvetlenül már igen részletesen foglalkoztak a közös európai teherszállító fejlesztési problémáival, legutóbb azt közölték, hogy a súlyos technikai hiba többszörös hajtóműleállás volt: egy forrás szerint a négy hajtómű közül három állt le. A gép repülési adatrögzítőjét már megtalálták és kiemelték, de egy a vizsgálathoz közelálló szakértő arra figyelmeztetett, hogy egyelőre semmi biztosat nem lehet állítani a baleset okáról.

Megtalálták az adatrögzítőt és a pilótafülke hangrögzítőjét

A hajtómű is egyébként közös európai fejlesztés: a 11 ezer lóerős TP400-asok a nyugati világban épített legnagyobb légcsavaros-gázturbinás hajtóművek, és az ezekkel adódó fejlesztési problémák is hozzájárultak az A400-as-program többéves csúszásához.

Mint arról beszámoltunk, két felhasználó azonnal leállította a gép üzemeltetését: a Royal Air Force két, a német légierő egy példánnyal rendelkezik, de a törökök is a földre parancsolták a maguk eddig átvett két A400-asát, majd Malajzia is hasonló döntést hozott, ott is még csak egy példány repül.

A baleset ellenére az Airbus folytatni akarta volna más A400-as gépekkel a tervezett tesztprogramot, a tervek úgy szóltak, hogy a következő repülés kedden lesz és a fedélzeten tartózkodik majd, nyilván a típus iránti bizalom erősítése és a biztonságosság demonstrálása céljából, Fernando Alonso, az Airbus Military januárban kinevezett vezetője, aki korábban a tesztprogramokat irányította, illetve ő maga is részt vett a berepüléseken. A spanyol légügyi hatóság azonban Spanyolországban is letiltotta az A400-asok repülését, addig, amíg a szombati baleset okaira nem derül fény, vagyis a sevillai gyártóbázisról kikerült gépek sem szállhatnak fel.

Viszont mivel a francia légihatóság nem tett hasonló lépést, kedd kora délután Toulouse-ból mégicsak felszállt az Airbus egyik saját tesztgépe, hogy folytassa a programot.

A négyhajtóműves gép egyetlen működő hajtóművel nem tudott visszajutni a reptérre

A francia légierő viszont tovább repülteti az A400-asokat, amelyek a francia hadügyminiszter, Jean-Yves Le Drian egy nappal a baleset után tett nyilatkozata szerint magas minőségű, nagyon hatékony repülőgépek, és a francia fél is mindenben segíteni fogja az Airbust abban, hogy a baleset eredeti okát kiderítsék. A francia légierő immár hat példánnyal dolgozik, a gépek mostanáig 1700 órát repültek.

A Financial Times szerint azonban a katasztrófa mindenképp árnyékot vet Európa legnagyobb egyszeri katonai programjára, az eddig  húszmilliárd eurót felemésztő közös szállítógép ügyére, illetve a program további csúszása alaposan próbára teszi azokat a programban résztvevő államokat, amelyek várják a gépek leszállítását: rajtuk kívül eddig csak Malajzia vásárolt a típusból.

A franciák, akik Maliban már bevetették a típust, nem hajlandók az Atlast földre parancsolni

A lap arra emlékeztet, hogy az Airbus eredetileg egy Pratt & Whitney hajtóművet szemelt ki a géphez, de az európai partnerországok kikényszerítették, hogy végül a Rolls-Royce vezetésével a hajtómű is közös európai fejlesztés legyen. Ugyanakkor minden változás, még az is, amit a vásárlók akartak volna, a gyártó kárára növelte a fejlesztés költségeit, az eredetihez képest a program hatmilliárd euróval került eddig többe. Ugyanakkor a lap szerint a baleset nem kell, hogy veszélyeztesse a gép jövőjét. Egy francia vélemény szerint ez azon is múlik, mennyire lesz gyors a vizsgálat, ugyanakkor ha valóban technikai hiba okozta a katasztrófát, az a következő két évre lelassítja a gyártást és az átadásokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek