Airbus-pénzügyek: csökkenő számok

iho   ·   2017.02.23. 13:45
cim_drop

Amint azt a januári évzáró/évindító sajtótájékoztatón jelezték az Airbus főnökei, az európai óriáscég nyilvánosságra hozta a tavalyi év teljesítmény-adatai (eladások/átadások) után a pénzügyi eredményeket is: míg a polgári utasszállítók gyártásában végül is sikerült hozni a tervezett mennyiséget, a teljes vállalati csoport pénzügyi eredményei mintegy 2,2 milliárd euróval csökkentek. Az Airbus Group, vagyis a polgári gépek, a helikopterek és a katonai és űripar divízióinak együttes nettó bevétele 63 százalékkal esett vissza, a 2015-ben elért 2,7 milliárdról 995 millió euróra, miközben a forgalom három százalékkal emelkedett.

A cég közleménye szerint a csökkenés oka a 2,2 milliárdos, az A400-as katonai szállítógéppel kapcsolatos veszteség, miközben az adózás előtti bevétel a polgári gépek ágazatában is 33 százalékkal csökkent, 2,3 milliárdról másfél milliárdra.

Tom Enders Airbus elnök ezzel együtt elsősorban az A400-as programja körüli kockázatok meghaladását tartotta a csoport legfontosabb feladatának 2017-ben, a kereskedelmi repülés ágazatánál pedig az A320neo és az A350-es gyártásának felgyorsítását. Az újrahajtóművezett keskenytörzsű családból hatvannyolcat sikerült tavaly átadni a megrendelőknek. Ezzel kapcsolatban az Airbus-elnök ismét rosszallóan beszélt a Zodiacról, amely az a kabinbelsők legyártásával késlekedik, és jelezte, még mindig vannak kijavítandó hibák a Pratt & Whitney hajtóművein, amelyek a 320neók egy részére kerülnek.

Enders alapvetően elégedetten nyilatkozott a kereskedelmi ágazat teljesítményéről, ugyanakkor külső elemzések arra figyelmeztetnek, hogy a cég előrejelzései szerint tizennégy év óta mindössze második alkalommal idén a megrendelt gépek száma kevesebb lesz, mint az átadott példányoké.

A cég rendelési listája mindezzel együtt rendkívül impozáns, 6900 körüli gépszámot tartalmaz, miközben Enders azt is kiemelte, hogy a lemondások tavaly mindössze két százalékát tették ki a rendelésállománynak, és ezek egy része is a ceo keskenytörzsűekre vonatkozott, amelyek helyett a társaságok neókat kötöttek le. Az igények kielégítése érdekében 2019-re az egyfolyosós utasszállítók gyártási számát az Airbus havi hatvankilencre emeli.

A Reuters szerint változások várhatók az Airbus vezetésében. A cégcsoport stratégiai főnöke, Marwan Lahoud ebben a hónapban jelentette be távozását, erre az évre várják a cég egyik meghatározó frontembere, az eladási főnök John Leahy nyugdíjba vonulását.

Ami pedig a továbbra is láthatóan komoly nehézségekkel küszködő A400-as programot illeti, az Airbus vezetése ezügyben az érintett európai kormányokkal kezdeményez tárgyalásokat, feltehetően arról, hogyan lehetne elkerülni vagy csökkenteni azt a mintegy 1,2 milliárd eurós követelést, amit a késedelmes átadások, az üzemeltetési problémák és a hiányzó képességek miatt akarnak érvényesíteni a négyhajtóműves szállítógép vásárlói.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.