Álomgép a múzeumban, megújult az ős-Jumbo

iho   ·   2014.11.10. 16:15
cim

Átrepült a Seattle-től délre fekvő Boeing Fieldre és ezzel teljesítette utolsó légiútját a Boeing 787-es harmadik prototípusa, amely mostantól a Museum of Flight dísze lesz.

Az első látogatók a 787-es program Boeing-dolgozói közül kerültek ki<br>(fotó: Flightglobal)

A ZA-003-as sorozatszámú, a cég színeit viselő Dreamliner meglehetősen jólismert világszerte. Amellett, hogy komoly szerepe volt a nem könnyű típusalkalmassági tesztsorozatnak, 2011–12-ben többször körberepülte a Földet, hogy a lehető legtöbb helyen bemutassák a gépet, illetve hogy lerepülje a különlegesen hosszú vonalakat, és ezzel biztosítsa a típus ETOPS-engedélyét.

A gép ennek megfelelően az első olyan 787-es volt, amit már teljesen kiépített kabinbelsővel készítettek, nyilván ez is egyik indoka annak, hogy épp ezt a példányt adják át a Seattle-i múzeumnak bemutatásra. Ugyanakkor a végleges kiállítási nyitány előtt még átalakítják, és benne egy külön kis tárlatot rendeznek be a Dreamlinerről, a fejlesztéséről, a mai felhasználókról.

Az első 747-es 1969-ben...

A Museum of Flight egyike a világ legnagyobb nyilvános gyűjteményeinek, 160 repülőgéppel, évi 550 ezer látogatóval, könyvtárral és kutatóhelyekkel. A Dreamliner pedig igen méltó társaságba kerül, hiszen megtekinthető itt az első modern fémépítésű Boeing-utasszállító, az 1932-ben gyártott 247-es, a Concorde és a Super Constellation, egy Comet és egy DC-2, az elnöki különgépként üzemeltetett Boeing 707-es, korai 727-es és 737-es példányok, és itt őrzik a City of Everett nevű Boeing 747-est.

A gép 1993-ban Everettben, épp hajtóművek nélkül<br>(fotó: Márványi Péter)

Az ős-Jumbó azért is került a 787-es érkezése mellett a figyelem fókuszába, mert hosszú és munkával teli története végeztével most teljesen felújították, és eredeti pompájában látható a múzeumban.

A RA001 lajstromjelű óriásgép 1969. február 9-én repült először, sok kortársa jóslata ellenére, miszerint egy ekkora behemót úgysem tud a levegőbe emelkedni. Ehhez képest a típusból több mint 1500 példány épült, és ha lassan is, de jelenleg is zajlik az összeszerelés a legújabb verzióból, a 8-asból. Az első 747-es ugyanakkor évtizedeken keresztül szolgálta tovább a gyártót mint tesztgép, a 747-es program végeztével elsősorban a 757-es majd az ugyancsak nagyon sikeres 777-es fejlesztésekor.

A külső festést az eredeti letisztításával kellett kezdeni <br>(fotó: Jordan Stead, SeattlePI.com)

A gépet ugyanakkor meglehetősen meggyötörte az idő és az északnyugati esős klíma. 2012-ben kezdték a restaurálását. Először a külsejét hozták rendbe, igen keserves kézi munkával lecsiszolták a nem épp jó állapotban lévő festést, és az első repülése színeire festették újra.

Ugyancsak az eredeti teszt-berendezést hozták vissza a gép belsejébe, az akkori, maiakhoz képest ormótlan fedélzeti komputerekkel, víztartályokkal, viszont a púp tetején lévő szalonkabint az első időszak luxus-Jumbói stílusában rendezték be.

Készül a belső felújítás, előtérben az a bizonyos csigalépcső a felső fedélzetre

De ide nem mehet fel minden látogató: a múzeum igazgatója arra emlékeztetett, ha az évi félmillió embernek csak egy kis része nap mint nap igénybe venné a híres csigalépcsőt, akkor az heteken belül az értékes darab megrokkanásához vezetne...

Még egy fontos változás várható a Seattle-i gyüjteményben: annak érdekében, hogy a 747-es renoválásához hasonló gigászi munkára többé ne kényszerüljenek, megszülettek a tervek arról, hogy az értékes nagygépek fölé 2016 végére egy tetőzetet emelnek, később meglesznek a falak is és a gépek, köztük az óriás 747-es, hangárszerű kiállítócsarnokban élvezhetik a nagyközönség érdeklődését, illetve ott Seattle-ben feltétlenül: a szeretetét is.

Újra régi fényében az ős-Jumbo<br>(fotó: Museum of Flight)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.