Átadták a 3-as metró felújított Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásait

MTI   ·   2022.05.14. 16:00
klini_kak

Szombat délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a metró a déli szakaszon.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte annak jelentőségét, hogy az elmúlt időszak legnagyobb közlekedési beruházása során határidőre adták át a három megállót, noha a munkálatokat nehezítette a világjárvány, az ukrajnai háború és az is, hogy felújítás közben részlegesen működik a metró. A következő tíz hónapban még folytatódik a munka, és az M3 teljes vonalát 2023. március 15-én adják át a közönségnek - közölte Bolla Tibor az MTI jelentése szerint.

A Budapesti Közlekedési Központ korábbi tájékoztatása szerint szombat délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a 3-as metró a déli szakaszon, de az állomás átépítése miatt a Nagyvárad téren nem állnak meg a szerelvények.

Az új Kálvin téri állomás (kezdőképünkön pedig a Klinikák). Fotók: Balogh Zoltán, MTI

A 3-as metró felújítása átível önkormányzati ciklusokon, kívül áll a pártpolitikán, az egész ország közös ügye - hangsúlyozta a felújított szakasz ünnepélyes átadásán Budapest főpolgármestere.
Karácsony Gergely felidézte, hogy a beruházás az Európai Unió, a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat közreműködésének köszönhetően valósulhatott meg.

A főpolgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek is, amiért elindította a projektet, megköszönte továbbá a főváros cégeinek és a kivitelezőknek az „elképesztő munkát”, amellyel határidőre sikerült átadni a három állomást. Mint kiemelte, a három felújított megállót akadálymentesítéssel látták el. Karácsony Gergely köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért is, hozzátéve: folytatni szeretné a párbeszédet a kormányzattal a következő metrófejlesztésekről.

A most felújított megállók sok kulturális idézetetet hordoznak: a Kálvin téri megálló Bartók Cantata Profanája előtt tiszteleg, a Corvin negyedben pedig a Star Wars filmekre utaló födémszerkezet alakult ki, amely a hiperűrugrást idézi meg - közölte.

Bolla, Tarlós, Karácsony

Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy a 3-as metró Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító viszonylata, amely több utast szállít, mint a MÁV. A most felújított három állomás az első szakaszban készült el, a vonal legmélyebb részén.

Tarlós István felidézte, hogy a 2017-ben kezdődött rekonstrukció három ütemben valósul meg: először az északi szakasz készült el Újpest és a Lehel tér között, majd a déli rész Nagyvárad tér - Kőbánya-Kispest között. A legnehezebb, középső szakasz rekonstrukciója 2020 márciusában indult.

Az EU 2018-ban hagyta jóvá a nagyprojekt támogatási szerződését, a kormány töblettámogatásával együtt a főváros jelenleg mintegy 217 milliárd forintot fordíthat a megvalósításra. Ez Budapest utóbbi nyolc évének legnagyobb műszaki beruházása, amelyhez a kormány kezdettől támogatólag állt.

Tarlós István elmondta, hogy a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák mind kiemelt jelentőségű állomások, melyek teljes körű akadálymentesítéséről már az előző városvezetés megállapodott 2017-ben. Magyarországon itt készültek először közforgalmú ferdepályás liftek - hívta fel a figyelmet a mozgólépcsők mellé épült felvonókra.

Ez a „nagyszabású és bonyolult mélyépítési feladat” két városvezetés és a kormány közös teljesítménye - hangsúlyozta Tarlós István.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek