Átkeresztelt vonatok Romániában

iho/vasút   ·   2011.11.03. 17:09

Változnak a jegyárak is – bár hivatalos közleményt erről nem adtak ki, de a román vasutak utasai mindenképp elbúcsúzhatnak a már megszokott személy (personal), sebes (accelerat), gyors (rapid) elnevezésektől, márkanévként egyedül az intercity marad.

Az eddigi személyvonatok két vonatnemre oszlanak: a Regio jelenti majd a hagyományos, „minden nagy fánál” megálló személyvonatot, a legalább 35 kilométer/órás átlagsebességgel haladó Regio Express leginkább a mi gyorsított személyvonatainknak felel meg. Az accelerat és a rapid helyett InterRegio (éjjel InterRegio Night) vonatokkal utazhatnak, és az intercityknél is elkülönül majd a nappali és az éjszakai vonatnem – az előbbitől várják el a legnagyobb, hatvan kilométeres óránkénti átlagsebességet (ez nagyjából azt jelenti, mintha Budapestről Miskolcra nem két, hanem három óra lenne az eljutási idő – tudván, hogy a romániai pályaállapotok és terepviszonyok nehezebbek).

Személyvonat (leendő Regio) érkezik Halmágycsúcsra kétezertíz tizedik hónapjának tizedik napján<br /> (fotó: Tevan Imre)

Kapcsolódó hírek