Autóbusz-állomást épít Kisbéren a KNYKK

MTI/iho   ·   2017.07.30. 13:45
ujkisberi_buszallomas0

Németh Tamás, a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a beruházás kedvező időjárás esetén az év végéig elkészül. Az új, akadálymentes épület hasznos alapterülete 102 négyzetméter lesz, terveit Siklósi József Ybl-díjas építész készítette.

– A pályaudvar napi 220 autóbuszjáratot szolgál ki, a fel- és leszálló utasok száma meghaladja a háromezret. A létesítmény teljes alapterülete 2031 négyzetméter. Az autóbusz-állomás bontásának és újraépítésének ideje alatt ideiglenes induló- és érkezőállásokat alakít ki a társaság – ismertette a vezérigazgató.

Hat éve, 2011 novemberében ilyennek látta a Street View a kisbéri buszállomást

Az új autóbusz-állomás első tervei még az ezredfordulón készültek el, amelyeket azóta többször modernizáltak, átdolgoztak. A közlekedési központ saját magának épít, saját tulajdonban, ugyanis az önkormányzattól megvásárolta az állomás telkét.

A kisbéri járásban 21 ezer ember él, a település buszpályaudvara átszállópontot jelent a Budapest, Győr, Székesfehérvár és Tatabánya között közlekedőknek.

Kisbér önkormányzatának honlapján három éve az alábbiak jelentek meg a buszpályaudvarral kapcsolatban:

„Az autóbusz-pályaudvar felújításának kérdése már régóta foglalkoztatja a kisbéri lakosságot. A létesítmény mára sem esztétikailag, sem állapotánál fogva nem méltó településünk folyamatosan megújuló központjához. A peron töredezett, az úttest kátyús és egyenetlen, az épületek korszerűtlenek.

Látványtervek 2014-ből (forrás: kisber.hu)

Sajnálatos módon a fejlesztésekre irányuló törekvéseink eddig rendszerint falba ütköztek, mivel a fejlesztési igényt a területen kialakult tulajdonviszonyok között - az önkormányzati tulajdonú telken Volán tulajdonban lévő felépítmények – az egyes kiírásra került pályázatok nem tartották támogathatónak, így pályázat benyújtására nem kerülhetett sor, állami és uniós támogatások elnyerésére nem volt lehetőségünk. A szükséges beruházás mértéke pedig nem csekély, hiszen a tervezett felújítás összköltsége megközelíti a 100 millió forintot, amit az Önkormányzat, vagy a pályaudvaron utaztatási szolgáltatást végző Vértes Volán Zrt. egymaga, saját forrásból nem volt képes finanszírozni.

A Kisbér Város Önkormányzatának szervezésében, 2014. június 25-én tartott Városfejlesztési Konferenciát követően sikerült elindítani egy kezdeményezést az autóbusz-pályaudvar területe tulajdonjogának átruházásáról. A Képviselő-testület pályázatot írt ki a pályaudvar telkének értékesítésére, melyre a Vértes Volán Zrt. érvényes ajánlatot nyújtott be. A buszpályaudvar területét képező önkormányzati tulajdonú földterület adás-vétele a pályázat alapján előkészítés alatt van, már a vonatkozó szerződés szövegének egyeztetésén, véglegesítésén dolgoznak a felek.

Reméljük, hogy a pályaudvar területének a Vértes Volán tulajdonába kerülésével hamarosan minden akadály elhárul az autóbusz-pályaudvar korszerűsítésének útjából, és az új tulajdonos sikeresen pályázhat a szükséges forrásokra. A várva-várt felújítást követően a pályaudvar funkcióiban is megújulva, szép eleme lehet városunk központjának.

A felújítás utáni látványterveket a mellékelt képeken tekinthetik meg.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek