Az utasok még csak utaznak...

iho/repülés   ·   2012.09.17. 14:30
aci__cim

A gazdasági fejlődés lassulása nehéz feltételeket teremt a légitársaságok számára, és a körülmények javulása egyelőre nem várható – ez volt a légitársaságok nemzetközi szervezete, a IATA vezető közgazdászának mondandója az Airports Council International legutóbbi tanácskozásán.

Brian Pearce szerint elsősorban azoknak a légitársaságoknak kell különösen rosszabb feltételekre számítaniuk, amelyeknek számottevő a teherszállítási üzletáguk. Pearce szerint már igen közel van az a pont, amikor a légitársaságok komoly bajba kerülnek. A rossz körülményekhez erősen hozzáadódik a magas üzemanyagár, mondta a vezető közgazdász.

Az utasok azonban továbbra is megtöltik a gépeket, és ez némiképp csökkenti a légitársaságokra nehezedő nyomást. „Az emberek még mindig utaznak” – fogalmazott a vezető közgazdász, valamelyest ezen a téren is csökkent a növekedés üteme, de a globális utasszám emelkedett az év közepéig. Viszont a légi teherszállítás erősen csökken, és ez okozza a fő bajt a társaságoknak.

A másik aggasztó jel, hogy még mindig nem tért magához a 2008-as válság kitörése óta a prémiumszegmens. Az üzleti utasok is inkább a gép hátsó részére (értsd: ecomomy class) vesznek jegyet, fogalmazott az IATA-vezető.

A Wall Street is tartózkodó a légiiparággal szemben, mondta, a pénzpiaci befektetők hozzáállása egyelőre meglehetősen negatív a légitársaságokkal kapcsolatban.

Az IATA vezető közgazdásza ugyanakkor felhívta a figyelmet a biztatóbb fejleményekre is. A fő légitársaságok bevételi teljesítménye nem rossz. Az amerikai légitársaságokat is súlyosan érintette 2011-ben a magas üzemanyagárak eljövetele, de most már ismét inkább képesek profittermelésre. Az utasforgalomban magas a gépkihasználtság, és a javuló teljesítmény is ezzel magyarázható. A cargoüzletág azonban sokkal nehezebb ügy, és a gépek teherszállítási kihasználtsága erősen csökken – figyelmeztetett a közgazdász.

Kapcsolódó hírek