Bak

Bak…? Mi az?
Kecske? Nem.
Csillagkép? Nem.
Sör? Az sem!

„Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom…”
(Petőfi Sándor)

Személykocsi! Hát persze!

A fiatalabb olvasóknak nem biztos, hogy mond ez a jelölés valamit. A kocsiról először pár szót röviden: az első példányokat a második világháború alatt kezdték gyártani, majd több-kevesebb változtatással folytatták az ötvenes évek második feléig. Többszáz darab készült belőle, majd ez a típus lett az alapja – többek között – a ma is jelentős példányban futó Bhv kocsiknak. A gyártás folyamán jópár típusú forgóvázzal készült, kezdetben 2950 milliméter tengelytávú Ganz-Rónaival, majd később a Kaláka család több változatával, igaz, ezek már Bam kocsiként ismertek. (A betűjelölés életük folyamán többször is változott, kezdetben Cak – Kaláka forgóvázas: Cakmü –, majd az új – 1968 utáni – rendszerben Bk – Kaláka forgóvázas: Bf)

A kocsitípust a hetvenes-nyolcvanas években selejtezték. Ezekkel a kocsikkal (is) indultak el az első nosztalgiavonatok a nyolcvanas évek közepén Esztergomba. Sajnos mára egyetlen használható darab nem maradt belőlük, bár szerencsére – még ha leromlott állapotban is – de léteznek.

Akkor lássuk a modellt. Ha már szóba került a 11 ablakos osztás és a Bh(v), mint leszármazott, akkor célszerű lenne Fuggerth Bhv-ból elkészíteni. Sajnos azonban annak az elrontott arányai ezt az átalakítást nem teszik lehetővé. Marad a gyártó Ap kocsijának nyers változata. Ennek azonban csak tíz fülkéje van, tehát alapos átszabás szükségeltetik e téren.

A másik kérdés, hogy milyen forgóváz kerüljön alá. Kezdetben meg akartam tartani a gyári forgóvázakat, és „csak” Bam kocsit csinálni. De nem tetszett az, hogy ezt az altípust a hatvanas évek első felében átszámozták, valamint a dupla borda a kocsi oldalán. Igaz, ezek nagyon szubjektív dolgok, de hát én is emberből vagyok… Aztán rájöttem, hogy a németek is használtak 3 méter tengelytávú forgóvázakat (pl.: Schürzenwagen, Eilzugwagen). Ha erre a vázra sikerülne egy valaki által műgyantából gyártott maszkot rátenni, akkor már nincs is gond. Egyvalaki akadt, akinek lett volna ilyenje, de az valamiért 2 milliméterrel hosszabb volt a tengelytávja a kelleténél, így végül elvetettem a dolgot. A végén mégiscsak rászántam magam a Ganz-Rónai forgóváz maszk elkészítésére.

Kezdjük az elején, a felépítménnyel. Ennek átalakításához beszereztem a kézi kis marógépemhez egy fűrészkorong feltétet. (Kicsit hasonlít egy óra fogaskerekéhez, csak sokkal vékonyabb.) Ezzel nagyon szépen, és pontosan lehet vágni, így az ablakok helyének kimérése után ezzel az eszközzel estem neki a kocsiszekrénynek. A vágások és pótlások után a kocsi oldalának síkba csiszolása következett a Fa kocsinál ismertetettekhez hasonlóan. Majd az illesztéseknél jól látszó és javítható hibákaz javítottam, igazán szép felületet a folyékony pillanatragasztós „gittelés” (ráfolyatás, borotvapengével történő lehúzás) és szikkadás utáni csiszolás, majd 600-as vizes polírozás adott. Az ajtók fölötti ereszeket a korábbi síkba csiszolás miatt pótolni kellett (0,5 x 0,5 milliméteres profilból). Ezek után a még kerek ablaksarkokat is szögletessé kellett módosítani, mert ez is a kocsitípus jellegzetessége volt. A kocsivéget ugyanúgy kell kialakítani, ahogy a Bah (és) Aa1600-as kocsiknál ismertettük.

A jellegzetes oldalsó bordát 0,25 x 1,0 milliméteres Evergreen profilból ragasztottam föl. Azonban ahhoz, hogy ez egyenes is legyen, új eljáráshoz kellett folyamodni. Ugyanis ragasztáskor a könnyű elmozdulás következménye csúf ragasztófolt lehet. Tehát először ideiglenesen rögzítettem a csíkot, majd melléragasztottam pontosan maszkoló szalagból mindkét oldalra egy „zsaluzatot”. Ezután már jöhetett a végleges, modellragasztós rögzítés.

A kocsibelsőt is meg kellett alkotni, mert a jól átlátszó ablakok mögött furcsán nézne ki a nagy üresség. Ehhez egy másodosztályú Schicht Y kocsi belsejét vágtam szét és ragasztottam össze. Itt arra kellett figyelni, hogy csak a középső három ablaknál volt fülke, a másik két szakasz termes volt. A színezést itt egyszerűen oldottam meg, az egész felületet világos, úgynevezett felhőzöldre fújtam, majd ecsettel az üléseket sötétzöldre, a padlót barnára festettem. Ha közelről nézi az ember, nem lett egy remekmű, de az ablakokon keresztül nézve már nem nyújt rossz látványt. A keményebb dió a Ganz-Rónai forgóváz elkészítése volt. Az alapanyag a 3 méter tengelytávú német típus volt, amely maszkjának elülső részét a fűrészkoronggal le kellett vágni. Erre lehetett ráapplikálni a jellegzetes magyar formájú főtartót. Igen ám, de ahhoz azt meg is kellett alkotni. Ez a következőképpen történt: az 1967-es jellegrajzalbumban levő rajzot lekicsinyítettem méretarányosra, majd ezt felragasztottam egy 1 milliméter vastag PS (polisztirol) lemezre (utólag okosabb az ember: valószínűleg az 1,5 milliméteres jobb lett volna.). Fűrészkoronggal körbevágtam, reszelővel pontosítottam, majd a lukakat fúróval, tűreszelővel kialakítottam a vonalak mentén.

Az eredetiről készült fényképen látszik a lyukak mögötti szekunder rugózás. eredetileg ide is valami gyári laprugó-imitációt szántam, de ez nem jött össze. Végül magam gyártottam 0,25x1 milliméteres Evergreen rofilból (a lemezdarabkáknál óvatosan kell bánni a ragasztóval, különben teljesen összenőnek a darabok, és nem lesz rugóformája), majd hosszába kettévágtam. Ennek martam egy kis fészket a hossztartó hátuljára.

A forgóvázra először a csapágyakat és a primer rugókat kellett felragasztani, ami Schicht Y kocsi darabjaiból készült. Ezután következhetett a hossztartó, majd fékpofák kivágása, rögzítése, valamint a laprugók felfogását biztosító bilincs (vagy inkább kaloda?) szögletes lukba való rögzítése. Ez utóbbit az eredeti maszkról kellett leoperálni.

A fékeknél nem lehetett változtatás nélkül használni a gyáriakat, mert a magyar kocsin csak szimpla féktuskók voltak. Így azokat darabonként kellett átfaragni, rögzíteni. A generátor szintén az Y kocsi forgózsámolyáról származik, azonban a kardántengelyt két helyen kissé meg kellett törni, mivel a kihajtás tengelyvonala mélyebben van.

A forgóváz felerősítését a korábbiaknak megfelelően készítettem el: először a kiálló gyári részeket tüntettem el, majd a lukakat tömtem be pillanatragasztó géllel. (A pillanatragasztó kitöltőanyagként elég rosszul viselkedik, mert tömbben igen lassan köt meg, ráadásul jelentősen zsugorodik. Csak a viszonylag nagy utószilárdsága miatt nem módosítottam végül a módszeren.) Ezt követően kerültek kifúrásra a királycsapok helyei. Ezek mellé 1,5 milliméter vastag PS csíkokat, illetve gyűrűt helyeztem.

A nagy „vagdalkozásoknak” áldozatul esett a kinematika rugóját feszítő kis kampó is, így a forgóvázra kellett rögzíteni egy hagyományos kengyeles kapcsolót. Mivel a távolság nagy volt, és nem létezett ilyen hosszú gyári alkatrész, kínomban két darabot hajtogattam össze. Tisztában vagyok vele, hogy iszonyatosan ronda és barkács dolog volt – de nem látszik felszerelt állapotban, és ami a lényeg, hogy jól működik! (Zárójelben jegyzem meg, hogy még kísérletezem a kinematika lehetőségének megteremtésére, de egyelőre nem látom annak a megoldását, hogyan lehet megakadályozni a kapcsoló foglalat kiugrását.)

A festés a szokásos „MÁV-zölddel” történt. A feliratozással kissé bajban voltam megint, mert nem állt rendelkezésemre olyan kép, amely a hatvanas évek elején készült volna, és a teljes kocsit ábrázolja. Így aztán azt megoldást alkalmaztam, hogy a Bah kocsiról készült korabeli képek alapján osztottam ki a feliratokat.

A Bak kocsi jellegzetessége volt a folyosói ablakok elé helyezett kapaszkodó. Ezt kötelező volt elkészíteni, az ablakok szélébe lukakat fúrtam, ebbe helyeztem el a meghajlított és beezüstözött 0,4 milliméteres rézdrótot. A feljáró melletti kapaszkodókat többek kritikája miatt átalakítottam. A gyárinak csak a tiplis része maradt meg, ebbe lukat fúrtam, és beleillesztettem a rézdrótot, végül szürkére festettem.

A leadben szereplő kérdésre, miszerint „Bak-ot” lőttem-e, a választ már a kedves olvasó adja meg!

Végül – de nem utolsósorban – segítőim voltak: Szabados Roland (matricák), Lossonczy Mikós (képek), Bedőcs Tamás (ablakok), továbbá többen mások, akik jobbító szándékú kritikáikkal hozzájárultak a modell szebbé tételéhez.