Nincs programja Mikulásra? Mi tudunk egyet: vasútmodell-kiállítás Szegeden!
Kicsiket és nagyokat szeretettel várnak december 5–7. között a Szent-Györgyi Albert Agórában. Ha tehetik, jöjjenek el, az Indóház is jelen lesz!
Idén decemberben újra zakatolnak a vonatok az Agórában. A Bobo Vasútmodellező Club szervezésében megvalósuló programon számos érdekesség várja az érdeklődőket a földszinten található díszteremben, a kamarateremben, valamint az emeleten az Informatóriumban. Több, mint 250 négyzetméternyi H0 méretarányú terepasztalon harmincál is több mozdony és vagon szaladgál nem kevesebb, mint 170 méternyi síneken, magyar stílusú vasúti építmények között. A látogatók megtekinthetik a szegedi, valamint a vendég szolnoki, békéscsabai, kecskeméti, apátfalvai és soproni vasútmodellezők modul terepasztalrendszerét.
Meghívott vendégek:
- Kiss Árpád TT építési nagyságú terepasztalokkal,
- Panyik-Tóth János relikviákkal,
- Karacs János gőzmozdony témájú diorámái,
- és a Vasúttörténeti Alapítvány felbecsülhetetlen gyűjteményének egy része is, melynek témája a kétszáz éve indult gőzvontatás lesz.
Játéklehetőség a gyerekeknek: a kiállítás ideje alatt a gyerekek egy játék terepasztalon, a mozdonyvezetők bőrébe bújva ki tudják próbáni a vasútmodellek analóg rendszerű vezérlését.
Az ellátogató vendégeknek modellek vásárlására is lesz lehetőségük a Modellvasút Center és a Minibox jóvoltából.
A felnőttek és a gyűjtők a Topcard kiadó, valamint az Indóház standjánál relikviákat is vehetnek, szombaton és vasárnap plüssvonatok vásárlására is lesz lehetőség.
Pénteken és szombaton délután 16 órától minden egész órában tíz perc erejéig elsötétülnek a termek, a terepasztalok éjszakai üzemre váltanak!
Belépők:
- felnőtteknek 1800 forintért,
- 3 és 14 év közötti gyermekeknek 1400 forintért,
- családoknak 5500 forintért.
A rendezvény nyitva tartása:
- december 5-én, pénteken 12:00 és 19:00 óra között,
- december 6-án, szombaton 9:00-től 19:00 óráig,
- december 7-én, vasárnap pedig 9:00 és 16:00 óra között.
Cím: 6722 Szeged, Kálvária sugárút 23.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!