Balassagyarmatról elment az utolsó vonat Ipolytarnócra

Keserves, a 78-as számú vasútvonal keleti szakaszának bezárásakor fogant gondolatok következnek.

Egy villámárvíz még júniusban megrongálta a vasúti pályát Nógrádszakál állomás közelében. A helyreállítási munkákkal július utolsó napjára végeztek, ezért az újjáépített rész átvételére, és a vonal ismételt üzembe helyezésére az illetékes szakemberekkel egy Bz motorkocsi indult Balassagyarmatról. Augusztus elsejétől pedig beindult az autóbuszos közlekedés, ezért ez lett az utolsó vonat, aminek indulása előtt vasútbarátok, civil szervezetek vezetői és tagjai jelentek meg a balassagyarmati vasútállomáson. 

Amíg a vonat indulását várták, felidézték az elmúlt huszonhat évet. Ennyi ideje szerepel a vonalszakasz a bezárandók listáján. A 2007-es csomagból még kihúzták, mert a Nógrád Volán autóbuszos pótlási terve a civil tiltakozás miatt megbukott. A 2009-es Bajnai-csomagban ismét szerepeltették. Az ipolytarnóci vonalat végül az mentette meg, hogy részben civil kezdeményezésre ekkor folyt az uniós finanszírozású megvalósíthatósági tanulmány készítése az Ipoly-völgyi vasút újjáépítéséről.

A vonalon lévő szinte kínálatinak mondható menetrendet a 2012-es országos menetrendcsonkítás mégis négy vonatpárosra szűkítette.  A vasútvonal mentén pedig még a Volán 2007-es elképzelését is túlteljesítő számú autóbuszt állítottak forgalomba, és a megmaradt vonatokkal szinte párhuzamosan is közlekedtették a járatokat. Bevezették, hogy az autóbuszokra megváltott bérletek a vonatra érvényesek voltak, de fordítva nem. E sajátos „tarifaközösségnek” is köszönhetően értelmetlenné vált havijegy vásárlása a vonatra, így az elvárásoknak megfelelően drasztikusan csökkent az utasok száma is. Azért, hogy a távolról érkező kirándulóknak is „segítsenek”, Kisrárós megállóhelyen csak külön hétezer forintos megállási díj ellenében álltak meg a vonatok. A vonal bezárása a 2015-ös tervnek is a része volt. Az újabb csapásnak a pandémiásnak nevezett menetrend tekinthető, ám hamarosan visszaállt a régi – de továbbra sem kínálati – menetrend.

Mostanra azonban a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal ismét a halállistán találta magát. Holott Nyugat-Nógrádban már a rendszerváltást megelőzte – sőt, annak részévé vált –, hogy a két országban, Szlovákiában és az itthon élők egyre hangosabban követelték az Ipoly völgyében a határ által három részre szabott vasút közös használatát, a magyar fél által érdemi indok nélkül felszedett Drégelypalánk–Ipolyság szakasz visszaépítését.  A legkönnyebben Balassagyarmat és Losonc között lehetett volna látványos eredményt elérni, mert itt meg van a pálya, sőt a szlovákok egy szakaszon használják is az Ipoly-völgyi vasút egy részét. 

Bármilyen hihetetlen, az ügy legfőbb kerékkötőjének a határőrség tekinthető. Kezdetben az volt az indok, hogy nincs határátkelési pont, így ott nem mehet át a személyvonat. Aztán azzal ellenérveltek, hogy ha majd megnyitják a közúti határátkelőt, akkor az attól néhány méterre lévő vasútvonalon átlépő szerelvényeket is vizsgálni tudják. Elkészült a közúti határátkelő, hatalmas épülettel, de ekkor meg azzal hozakodtak elő, mivel csak tizenkét órában van nyitva a határátkelő, így az ezen időintervallumon kívül közlekedő vonatok útlevél ellenőrzése túlórát generálna a határőrségnél. Aztán huszonnégy órás lett a közúti határátkelő, de jött az újabb kifogás, mondván nincs kiépített peron a vágány mellett, ezért a határőrök munkája balesetveszélyes lenne. Az érintett önkormányzat és több szervezet is felajánlotta, hogy épít egy, a határőröknek is megfelelő peront, de ekkor a határőrség jelezte, mindez fölösleges, mert majd ha az Európai Unióba belépünk, akkor erre nincs szükség…

Jól érzékelteti az átgondolatlanságot és a fejetlenséget, hogy a vonalszakaszt két új Ipoly-hídon keresztül is el lehet érni a szlovák oldalról, és hamarosan uniós finanszírozásból elkészül Ipolyvarbó és Őrhalom között a harmadik híd is, amelynek bekötőútja Őrhalom megállójánál keresztezi a vasutat. Az út szélessége uniós szabványú, és önműködő fénysorompó biztosítja, csak nem jár majd a személyvonat...

A személyszállítás megszüntetésének további pikantériája, hogy Ipolytarnóc és Nógrádszakál között eseti menetvonal igények alapján továbbra is közlekednek majd a szlovák tehervonatok, így az állomási személyzetet ott kell tartani. Éppen harmadikán várják az újranyitott pályaszakasz első szlovák vonatát.

A Volán nyilván ki fog adni egy jó állapotú, klímás utasterű autóbuszt, ám azon nem lesz jegyárusítás, ráadásul az új közszolgáltatási forma abban is visszalépés, hogy csoportos elhelyezést és kerékpárszállítást nem tesz lehetővé. Sajnos a buszos járműpark zöme erősen kifogásolható állapotban van, mindennaposak a járatkimaradások, ráadásul Balassagyarmaton a karbantartást is megszüntették. A legnagyobb gond, hogy a Volánt is egyre jobban sújtja a létszámhiány.

Közutas oldalról sem jobb a helyzet. Az úthálózat borzasztó állapotban van, és lassan nem lesznek, akik karbantartják, mert a közútkezelőnél is sorra mondanak fel az emberek. Ma ez a valóság Nyugat-Nógrádban, miközben a jó eurójukkal a határon túlról sorra vásárolják fel az ingatlanokat nyaralónak, vagy lakásnak. Balassagyarmaton, a vasútállomáson összegyűltek is hangot adtak annak, ami először a pandémiás menetrend bevezetésekor fogalmazódott meg, miszerint Magyarország nem jó gazdája a térségnek. Nógrád stabilan az Európai Unió második legszegényebb régiója. Az elmúlt több mint harminc év azzal telt el, hogy olyan kormányzati segítség nem érkezett, ami hozzájárult volna a vidék kitöréséhez. Pedig az Ipoly-völgyi vasútért 1919-ben több mint húszan haltak meg, és az ország apró sikere, hogy Trianonban a térség magmaradt Magyarország részeként.

Mivel az illetékeseknek nincs épkézláb ötlete a legatyásodott nógrádi vonalak üzemeltetésére, ezért a további, itt tervezett vonalbezárások helyett – az országban akár mintaként – mielőbb szolgáltatóváltást kell végrehajtani a 75, 78 és 81 számú vasútvonalakon, természetesen utasbarát menetrenddel. Az új szolgáltató érkezhet külföldről is.

Az utolsó vonatot búcsúztatók a motorkocsin egy fekete koszorút helyeztek el. Szalagjának a felirata: „A Balassagyarmat–Losonc vasútvonal élt 127 évet. Feltámadunk.” Ezzel egy 127 éves fejezet Balassagyarmaton és az Ipoly-völgyében véget ért. Az állomásról kihaladó motorkocsi kürtje a város határáig mindvégig szólt, és hasonlóképpen a falvakon történt áthaladáskor is.

Válaszul néhány helyen a harangokat is meghúzták.