Bécsnél zsilipfalnak ütközött egy utasszállító hajó, tucatnyinál is több a sérült
Az MS Anna Katharina szállodahajó körülbelül kétszáz utassal a fedélzetén járt szerencsétlenül.
Az eset még pénteken hajnalban, fél öt magasságában történt, a hegymenetben haladó Anna Katharina akkor ütközött a freudenaui erőmű zsilipfalának. Az utasok közül 14-én szenvedtek kisebb, nagyobb sérüléseket, őket a kórházba szállításuk előtt az osztrák tűzoltók mentették ki a hajóról. A többieket az Anna Katharina üzemeltetője, a német Phoenix Reisen más hajókra szállította át.
A baleset okát és körülményeit hatósági eljárás keretében vizsgálják. A rendőrség szóvivője szerint mérlegelik annak a lehetőségét is, hogy esetleg műszaki hiba okozhatta a balesetet.
A 135 méter hosszú, 2019-ben épült szállodahajó a Duna–Majna–Rajna vízi útvonalon van otthon. Ezúttal egy hétnapos utat teljesített volna – július 19-én indult Passauból, és 22-én kikötött Budapesten is. Program szerint 26-án ért volna ismét Passauba. Erre a hétnapos folyami hajózásra a legolcsóbb részvételi díj kétágyas elhelyezés esetén 2285 dollárba, némi híján 700 ezer forintnak megfelelő összegbe került.
(fotó: Berufsfeuerwehr Wien)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!