Biztonságos év a légiközlekedésben, de kisebb forgalommal

iho/repülés   ·   2022.01.03. 09:00
1491906477-sri_cr

Csak egy sugárhajtású utasszállítót ért halálos baleset. Rossz éve volt a tavalyi az L-410-eseknek és az An-26-osoknak. Szokásosan „erős” helyszínek: Oroszország, Afrika.

Ahogy eltelt az év, máris megjelentek az első repülésbiztonsági összefoglalók, némileg változó adatokkal. Az biztos, hogy 2021-ben csupán egyetlen, nagy – bár kategóriájában kisebb – utasszállítót ért halálos baleset. A katasztrófa január kilencedikén történt, az indonéz Sriwijaya Air 182-es járatát repülő Boeing 737-500-as nem sokkal a dzsakartai felszállás után zuhant a tengerbe, a fedélzeten lévő 62 személy életét vesztette.

Az eseményről végleges jelentést még nem adtak ki, tehát a baleset pontos okait még nem hozták nyilvánosságra. Nagyon durván és elnagyoltan az eddigi megállapítások szerint a katasztrófa műszaki hiba miatt történhetett (a tolóerő-automata sorozatos meghibásodása a feltételezett ok), amelynek kapcsán lehetségesek voltak karbantartási problémák, de a nagy kérdés, hogy a fellépő problémát miért nem korrigálta a személyzet – a pilótafülke rögzítőjének memóriaegységét nem találták meg a kutatók.

A kereskedelmi forgalomban lévő gépek közül ezen túl kizárólag kisebb, légcsavaros-gázturbinás, rövid hatótávolságú gépet ért halálos áldozattal járó baleset. Március 2-án  Dél-Szudánban – sajnos eléggé sűrű légibaleset-helyszínen – a Supreme Airlines L-410-ese zuhant le, tíz áldozattal.

Ugyanez a cseh gyártmány lett az áldozata szeptember 12-én egy oroszországi katasztrófának, a Siberian Light Aviation gépe Irkutszkból egy kisebb szibériai település repterének második megközelítésekor zuhant le ködben, sötétben, a halottak száma 16 volt. Nem tartozik a menetrend szerinti, utasszállító repülés körébe, de két orosz DOSZAAF-gép is megsemmisült 2021-ben összesen 21 áldozattal, illetve illetve baleset ért egy kongói teherszállító 410-est is.

Emlékezetesen rossz éve volt 2021 az An-26-osoknak is: júliusban rossz időjárás közepette ütközött sziklának megközelítés közben a Kamchatka Aviation Enterprise egy gépe, 28-an haltak meg, és ami megintcsak nem számít kereskedelmi repülésnek, szeptemberben egy kalibráló An-26-os zuhant le Habarovszk környékén.

Viszont karácsony előtt volt egy újabb kongói katasztrófa egy kisebb LGT utasszállítóval, a Malu Aviation Shorts 360-asa Gomából indulva 15 kilométerrel a célállomás előtt zuhant az őserdőbe, a halottak száma öt volt.

Az év tehát a kereskedelmi utasszállításban 125, más forrás szerint 134 életet követelt, ennél kevesebb csak 2017-ben volt, viszont akkor természetesen egészen más arányok léteztek, ahhoz képest, hogy 2021-ben még bőven gyérebb volt a légiközlekedés, hiszen tavaly még teljes válságév volt a globális légiforgalomban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.