Boeing: szárnyal a gyártás

MTI/iho   ·   2017.11.05. 11:15
boeingatr0

A harmadik negyedévben a Boeing 24,3 milliárd dollár árbevételt ért el, két százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény tizennyolc százalékkal, 2,6 milliárd dollárra javult, ugyanakkor az adózott eredmény tizenkilenc százalékkal, 1,8 milliárd dollárra csökkent. Az év eddigi részében a Boeing öt százalékkal kevesebb, 68 milliárd dollár árbevételből gazdálkodott a tavalyi évhez képest, ennek ellenére az üzemi eredmény megduplázódott, és a tavalyi 3,6 milliárd helyett 7,2 milliárdot tett ki idén a január–szeptemberi időszakban. Az adózott eredmény 55 százalékkal, ötmilliárd dollárra ugrott.

A fő bevételi forrást jelentő repülőgépgyártásból, bár a tavalyihoz képest öt százalékkal kisebb, 41,2 milliárd dollár árbevétel keletkezett, az üzemi eredmény így is többszörösére emelkedett. Míg tavaly 804 millió dollárt, addig idén 3,6 milliárd dollárt termelt az üzletág. Ennek hátterében részben a Boeing költségcsökkentő lépései húzódnak meg, több ezer munkavállalóját bocsátotta el.

A Boeing azért tett szert kisebb árbevételre, mert a tavalyihoz képest némileg kevesebb repülőgépet adott át: az év eddigi részében 554 repülőt adtak át üzemeltetésre, két százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A jó eredmények után a Boeing a korábbi 11,10–11,30 dolláros sávból a 11,20–11,40 dolláros sávba emelte az év végére az egy részvényre várható eredmény mértékét.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Hetvennégymillió euró nyereséggel zárta 2023-at a BUD

iho/repülés   ·   2024.06.01. 15:50

A budapesti repülőtér-üzemeltető a világjárvány utáni második nyereséges évét nyugtázhatja. A társaság ugyanis 2023-at 337,8 millió euró nettó árbevétel mellett nettó 74 millió euró nyereséggel zárta, és a Covid-19 idején felhalmozott veszteségét az elmúlt két évben 47 millió euróra csökkentette.