Brazíliába érkezett az első F-39-es – nem elírás!

iho/repülés   ·   2020.09.27. 12:00
brazil_1

36 egyhajtóműves a hatalmas őserdők fölé, az E-Gripen értékét erősen növeli a technológiai transzfer.

Jó, ha megszokjuk az új típusjelölést: megérkezett Brazíliába és teljesítette első felszállását ottani nevén az F-39-es, de hogy a nekünk sokkal családiasabban hangzó módon emlegessük: az első, a dél-amerikai óriásország által rendelt, majd részben ottani gyártásban készülő JAS-39 Gripen.

A gép hajóval érkezett Navegantes kikötővárosba, majd innen már saját szárnyán repült át az Embraer Sao Paolo közelében fekvő, Gavião Peixoto tesztközpontjába.

(fotó: Dél-Amerikai Magyar Hírlap)

Mint arról akkor beszámoltunk, hosszas tárgyalássorozat végeztével 2014-ben írták alá a szerződést a brazil állam és a Saab képviselői, amelynek értelmében a JAS-39-es továbbfejlesztett, modernizált E-változatából – korábban NG-nek emlegették – összesen 36 példányt állítanak szolgálatba, huszonnyolc együléses és nyolc kétüléses váltja fel a brazil légierő elavult harci gépeit, az F-5-ösöket és a Mirage 2000-eseket.

A nálunk, valamint a svéd, a cseh, a dél-afrikai és a thai légierőnél üzemeltetett jelenlegi változathoz képest az E nagyobb hajtómű-teljesítménnyel rendelkezik, a nagyobb törzsbe, részben a futóművek áthelyezése révén, több üzemanyag fér, ezzel megnövelik a hatótávolságát, újabb fegyverrendszereket integrálnak hozzá, a gép megkapta a Link BR2 kommunikációs rendszert, az új szenzorok közül pedig az AESA radar a legfontosabb modernizáció.

Brazil és svéd  Gripen-E (fotó: Saab)

Az is világos volt a szerződés megkötésekor, hogy a Saab számára döntő jelentőségű az üzlet, ilyen nagy mennyiségben és ilyen nagy értékben eddig nem vásároltak külföldön harci gépeket a svéd gyártótól, viszont a svéd légierő hatvan E-re tart igényt. (Ami korábbi hírek szerint lehetővé tenné további C/D példányok beszerzését kedvező feltételek közepette– a magyar légierőnek, ha a svédek átállnak az új verzióra.)

A brazíliai sikerben jelentős szerepet játszott a technológia-transzfer is, hiszen a kormánydöntés meghozatalakor a brazil légierő parancsnoka úgy fogalmazott, hogy nemcsak a Gripen, hanem annak „szellemi tartalma is” a braziloké lesz.

A Gripen E sorozatgyártása tavaly indult, akkor kezdődött a repülési tesztek sorozata is, a brazilok további próbáknak vetik alá a gépet, az F-39 nyilvános bemutatkozás október 23-án, a brazil légierő ünnepén lesz majd. A légierő parancsnoka a Gripeneket a hatalmas ország szuverenitásának és védelmének biztosítékaként jellemezte, mint nagyon hatékony, alacsony üzemeltetési költségekkel használható, komoly képességekkel és fejlett technológiai kapacitással jellemző típust.

Ha a svédek áttérnek az E-re, lesznek újabb magyar C/D-k?

Ezzel szemben magában a megrendelő országban is elég sok a volt a vita az üzlettel és a géppel kapcsolatban, ahogy a Dél-Amerikai Magyar Hírlap írja:

„egy ilyen kis méretű, alacsony hatótávolságú géppel mit is tud majd kezdeni a szuperszonikus gépüzemeltetésre képes katonai repülőgépbázisokkal sem túl gazdagon ellátott Brazília”.

Tegyük hozzá, hogy viszont az Embraer KC-390-es szállító-tankere, megfelelő mennyiségben elosztva a támaszpontokon, gyaníthatóan elegendő légi üzemanyagfelvételi kapacitást nyújt a hosszabb, őserdők feletti őrjáratokhoz is.

A dél-amerikai magyar portál megfogalmazása szerint „a korrupciógyanú által beárnyékolt, sokáig bizonytalannak látszó fegyverszállításnak valószínűleg a svédek rugalmas, fizetést érintő hozzáállása adta meg a legfontosabb lökést.” A lap ugyanakkor hangsúlyozza: a svéd gép így is nagy előrelépést kínál a jelenlegi, a Gripen E/F-nél is kisebb méretű F-5-ösök teherbírásához és hatótávolságához képest – nem is szólva a gép jóval modernebb elektronikájáról és jobb repülési jellemzőiről.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek