Buszpótló kisvasút

Szombat reggel megélénkül a Kismarosról Szokolyán át Királyrét felé vezető bekötőút. Hétköznap reggel a szokolyai ingázók rohannak le rajta, délután meg visszafelé, hétvégén azonban másoké a terep, ez a Börzsöny legnépszerűbb kirándulóhelyeit megközelítő első számú útvonal.

A Vácról 10.30-kor Szokolya-Királyrétre induló Volánbusz-járaton vegyes az utazóközönség. Vácon még többségben vannak a szombat délelőtti bevásárlásból a faluba hazatérők, Kismaros vasúti megállóhelytől azonban kirándulókkal telik meg a busz, kisebbségbe szorulnak a helyiek.

Kismarosról nagyjából a busszal egyidőben indul a kisvasúti járat is Királyrétre, történetünk szempontjából ennek még lesz jelentősége. Az utazóközönség megoszlása: praktikusak, utazási kedvezményt igénybevevők, gyorsaságot igénylők busszal utaznak, kisgyerekes családok, élményvasutazók, akiknek nem számít a menetjegy ára, vonattal.

Kismarost elhagyva beszűkül a völgy, a buszt megelőzi egy szirénázó mentőautó, rövidesen valami felfordulás látszik elöl az úton. Börzsönyliget. A busz megáll az utat elzáró rendőrautó mögött. Várakozás, szemlélődés. Az úton elöl eléggé megtörten egy ősöreg Opel Kadett, a kifakult mattpiros fajtából, oldalába ékelődve egy kisteherautó. Krétanyomok az úton. Gyorsan rekonstruálva a történteket: a kisteherautó a nyaralók közötti mellékutcából túlságosan dinamikusan kanyarodhatott ki a főútra, oldalbakapva a Szokolya felé haladó Opelt. Frissen, pár perce történhetett. A mentőautó hivatalból érkezett, sérült nincsen, az Opel mellett a szalagkorláton fázósan, dzsoggingban üldögélő fiú lehet a tulajdonos.

A baleset túloldalán is torlódás, a két főszereplő jármű az út szinte teljes szélességét elfoglalja. Nő a nyomás. Két rendőr komótosan helyszínel, másik kettő az autóhalmaz túlsó oldalán járkál fel s alá. A buszvezető leállítja a motort. A rendőrök észlelve a fokozódó torlódást, váltott irányban megpróbálják átterelni a személyautókat a keresztbeállt balesetes kocsik és a szalagkorlát között. A másik oldalon árok, ott erre esély sincsen. Három-négy autó már átjutott.

A buszvezető leszáll, valamit láthatóan tárgyal a rendőrökkel, majd visszaszáll a buszra. Még körülbelül egy óra – közli az utasokkal. Nagy, kollektív sóhaj, mindenki kászálódik. Többeknek eszébe jut a kisvasút, a megálló itt van, ötven méterre. Nem okoskodnak rosszul, mert a kanyaron túlról mozdonykürt hallatszik és rövidesen fel is tűnik a szerelvény.

Mk-48-as és két kocsi, fullon. Az utasok összehúzódnak, mindenki felfér, igaz, hogy a nyitott kocsinak még a peronján is utaznak. Ami jó egyébként, gyerekeknek ez a csúcspont. A mozdony felmordul, a vágányillesztések kalapálni kezdenek a forgóvázak alatt, a közúti káosz lassan kikerül mindenkinek a látóteréből.

Morfondírozás: mikor történt legutóbb olyan közúti esemény, amelynek során a hoppon maradt közösségi közlekedőket a helyszínről vonattal sikerült továbbítani? Ugyebár, az ellenkezője mindennapi eset: vonat lerobban, nép elindul – jobb esetben valamiféle szervezett formában – a legközelebbi buszmegálló felé, és próbál felférni a következő, meg az azután következő buszra. Lehet, hogy történelmi eseménynek voltunk tanúi?

További morfondírozás: a helyszínelés, az helyszínelés, a felelősséget meg kell állapítani, különböző feltételezéseket ki kell zárni, másokat megerősíteni. Mindez idő. A biztosítónak is biztosan lesz dolga az ügyben, de csak hivatalosan rögzített adatok alapján járhat el. A tét néhány tízezer forint lehet, nem több. Az autóbusz szépszámú utasainak ideje szintén pénz, léteznek számítások, amelyekkel ez konkrét formát ölthet. Adott esetben lehet, hogy ez az összeg magasabb, mint az anyagi kár összege.

Mindenkinek vita nélkül világos és elfogadott volt, hogy az egyéni motorizált közlekedés résztvevői által okozott galiba a közösségi közlekedőt sújtsa leginkább, az autók előbb-utóbb továbbmentek, a busz meg jó egy órát helyhez volt szögezve. Emiatt nyilván borult a visszaúti menetrend, továbbgyűrűző hatásként a kismarosi vasúti csatlakozást is jónéhányan lekésték.

Összességében az esetből lemérhető, hogy a közösségi közlekedés a mentális térképünkön egy periférikusan létező, a rászorulóknak fenntartott, inkább szociális intézmény, amelynek a működése akár szűk egyéni érdekek által is bármikor korlátozható. Amennyiben a közösségi közlekedés stratégiai fontosságú szolgáltatás lenne (a vízhez, az elektromossághoz, a gázhoz hasonlóan), az első és legfontosabb beavatkozás a szolgáltatás folytonosságának biztosítása lett volna az adott helyszínen, ahogy ez az összes idecitált közmű esetében biztosan így történt volna.

Ezek hiányában egy proaktív rendőr is odajöhetett volna a buszhoz, hogy az utasokat szakszerűen tájékoztassa a várható eseményekről és a továbbutazás lehetőségeiről. Amelyről ők, mint a közrend fenntartásáért felelős személyek, előzetesen már alaposan tájékozódtak. Most véletlenül minden klappolt, ebből pedig hajlamosak lennénk arra következtetni, hogy minden rendben van.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!