By-kocsik három színben vitrinbe és terepasztalra is!

iho/vasút   ·   2020.12.19. 16:45
01_korszeru_by_szemelykocsi

A hetvenes évek „egyik legnagyobb kérdése” az volt, milyen színűek is legyenek a vasút járművei. Nem véletlen, hogy Tatabányán is három színvariáns készült.

Minden benne van a QuaBLA hírlevelében, a szó Börcs Lászlóé.

A Fuggerth reneszánsza XVIII. – By, a korszerű személykocsi II.

„A Dunakeszi Járműjavító a MÁV megrendelésére gyártotta le 1972-ben az akkortájt igen korszerű belforgalmú könnyűszerkezetű By sorozatú személykocsi típusát.

Az első száz jármű (20-17 000–099) Miskolcra lett állomásítva. Az akkori korszaknak megfelelően a szekrényt sötétzöldre fényezték, a pályaszámok felfestése azonban már az 1968-ban hatályba lépett UIC döntvénynek megfelelően kerültek elhelyezésre. A pályaszám környezetében az úgynevezett »indigókék« gyorsvonati kocsikon alkalmazott »döntött MÁV« embléma mutatkozik, azonban a »színes« kocsiknál kisebb méretben.

Ebből a sorozatból a három, különböző pályaszámú, az eredeti kivitelnek és színvilágnak megfelelő modellt készítettünk.

Honállomás: Miskolc (fotók: QuaBLA-hírlevél)

A hetvenes évek közepén legyártott By kocsik az első kiadástól eltérően már világoszöld színben gördültek ki a Járműjavítóból. Ez a korszak az útkeresés időszak volt a magyar vasúttársaságnál, gondoljunk bele a megannyi különféle (átmeneti) festésű V43, M62, M41, M40-es típusú mozdonyaink színezésére.

50 55 20-17 213-9

Az 1978-as fővizsgás Déli pályaudvarra honosított modelleken az 1973. januárban bevezetett MÁV emblémát is megtaláljuk, melyet a hetvenes évek közepén valamennyi teherkocsira, és nagyobb számban a személykocsik oldalfalára is felfestettek. Ezen a változaton is, már az új kocsiosztály jelölést, és a hozzá tartozó piktogramokat jelenítettük meg.

50 55 20-17 211-2

  • Érdekesség, hogy a By-kocsikat katonai felhasználásra alkalmas céllal készítették. A 80-as évek közepén úgynevezett kórházvonatra alakítottak át több kocsit és a Nyugati pályaudvaron álltak készenlétben.
  • Említésre méltó, hogy DR vasút, szintén a 80-as évek közepén, személykocsi problémákkal küszködött. A kocsihiány átmeneti megoldására harminc By-kocsit küldött a MÁV kisegítés céljából a DR vasútnak.

A Modell&Hobby megrendelésére, Fuggerth-QuaBLA kooperációban készült negyedik korszakos modellek, biztosan jól mutatnak a korban hozzáillő vontatójárművekkel a vitrinben, és a terepasztalon egyaránt.

  • Katalógusszám: 22140, pályaszám: 50 55 20-17 005-9, korszak: IV., honállomás: Miskolc
  • Katalógusszám: 22141, pályaszám: 50 55 20-17 073-7, korszak: IV., honállomás: Miskolc
  • Katalógusszám: 22142, pályaszám: 50 55 20-17 099-2, korszak: IV., honállomás: Miskolc
  • Katalógusszám: 22143, pályaszám: 50 55 20-17 201-4, korszak: IV., honállomás: Budapest Déli pu.
  • Katalógusszám: 22144, pályaszám: 50 55 20-17 211-2, korszak: IV., honállomás: Budapest Déli pu.
  • Katalógusszám: 22145, pályaszám: 50 55 20-17 213-9, korszak: IV., honállomás: Budapest Déli pu.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek