Somogyszobi emlékvonat, Messzer Szolnokon – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló október 21-étől 27-éig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló október 21-étől 27-éig.
Az európai repülőgépgyártó óriás és az amerikai Spirit Airlines szándéknyilatkozatot írt alá, amely száz keskenytörzsű repülőgép megvásárlását jelentheti.
A hamarosan Szolnokon is mindennapos munkát végző típus új, továbbfejlesztett változatával hajtottak végre magashegyi le- és felszállást. A déli félteke legmagasabb hegyére tette le csúszótalpait a D-3-as változat egyik prototípusa.
Első alkalommal sikerült összekapcsolódnia egy helikopternek és egy Airbus A400M teherszállító repülőgépnek. A sokat szenvedett szállítógép így egy újabb, régóta hiányzó képességre tehet szert.
Az Airbus biztos benne: megvan az oka a 2016. április 29-i, tizenhárom halálos áldozatot követelő helikopter-katasztrófa oka. Nem volt könnyű feladat, de sikeresen rekonstruálták a főrotor meghibásodását laboratóriumi körülmények között.
Ha az Air France-KLM vezérigazgatójának hinni lehet, erős ülésszám-csökkenés várható az Air France nagytávolságú, szélestörzsű járatain. Tíz A380-as helyett csak kilenc Airbus vagy Boeing kéthajtóműves?
Meglehetősen szerencsétlenül találkozott a Lufthansa Airbus A319-ese és egy földi kiszolgáló jármű a frankfurti repülőtér betonján. Az eredmény látványos, de menthető…