Beindul végre a csuklós Modulók sorozatgyártása?
·
2018.01.06. 16:15
Pénteken Kelenföldre érkezett egy váz, a BKV fogja összeszerelni az első kocsikat.
Olyan jó lenne azt hinni, ilyen nem lesz 2018-ban. Ám vágyálmok helyett inkább játsszunk!
December 31-én a hagyományos járatleállás után az éjszakai járatokkal lehet utazni, de azok sokkal sűrűbben járnak, mint egyébként.
Az ünnepnapokon a közösségi közlekedési járatok munkaszüneti, illetve ünnepnapokon érvényes, a két ünnep között pedig az év végi menetrendjük szerint közlekednek.
Ilyenkor még inkább megindulunk. Több ember, több közösségi közlekedő, több, nagyobb jármű kell, sűrűbb követéssel.
Az adventi vasárnapokon napközben és az év végi ünnepek idején Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik az M3-as metró.